Magányos falevél reszket az ágon.
Reszketve nézlek a jéghideg ágyon.
Reszket a hangom ‘s ezer könnycsepp fojtogat.
Reszketve érintem érzéketlen arcodat.
Reszket a pillanat, múlik a varázs.
Reszket a tűz ‘s kialszik a parázs.
Reszket a szoba, valami véget ért.
Reszketve reszketek az igazságért.
Reszket a jelen, hova tűnik a múlt?
Reszket a felleg, tudja, ez már elmúlt.
Nyugalomban felállok, elhagyom a szobát.
Reszket a helyiség, mikor eldobom a kulcsát…
Author: Kovács Dorina
Kovács Dorinának hívnak, jelenleg Győrben élek immár hat éve, mióta az egyetem miatt ide sodort az élet. Szociológia alapszakon végeztem. Gyermekkorom óta írok; kezdetben rövid történetek és mesék születtek tollamból, az utóbbi években, azonban leginkább a versekben találom meg igazán önmagam. Az írást mindig is az önkifejezés és az események feldolgozásának eszközeként használtam, bár gyermekként ennek még nem voltam tudatában. Mára, azonban tudatos része lett az életemnek. Gimnáziumi éveim óta az irodalom szerelmese vagyok, ekkor értem el az első díjazásomat egy iskolai irodalmi versíró versenyen, amely meghatározó élmény volt számomra. Az Irodalmi Rádió őszi pályázatán most indultam először és nagy öröm számomra, hogy a 2025-ös „Sütőtök olvad a számban” című antológiába bekerülhetett a versem.
Egy válasz
Remek soraid ráhangolódtak a saját érzéseimre. Igen, legjobb elhagyni azt a szobát.
Szeretettel, értéssel és érzéssel: Rita