Lehűlt a levegő, s ezzel elérkezett a magvető hava, az október is. Az emberek többsége a közelgő Halloweenre készült, a házak egyre inkább ünnepi díszbe öltöztek, a boltokból pedig rohamosan felvásárolták a csokoládé és cukorkakészleteket, ezzel is felkészülve a gyerekek érkezésére. Judith, az idős néni sem volt ezzel másképp, s ő is kirakta régi dekorációit az előkertbe, valamint bevásárolt cukorkából. Bevásárolt, noha tudta, hogy Halloween éjén elfoglalt lesz, de a helyiek szokása szerint egy nagy tál édességet ki fog rakni a verandára, hogy a kis lurkók vehessenek belőle, és hogy ne csalódottan távozzanak otthonától. Judith nem a városka központjában élt, hanem inkább egy távolabb eső helyen, már-már az erdőben. Ettől függetlenül azonban sok gyermek -kicsi és nagy- elment a házáig, annak reményében, hogy ott is kaphatnak csokoládét.
Más is hasonlóan készülődött: Mrs. Smith karamellával vastagon bevont almákat készített, mellette pedig igyekezett odafigyelni a sütőben sülő fahéjas-sütőtökös süteményre is, ám ez a két folyamat együtt igencsak nehézkesnek bizonyult.
Claire, aki a belvárosi üzletközpont tőszomszédságában élt, nem siette el a bevásárlást: egy nappal az ünnep előtt, október 30.-án battyogott át a boltba, ahol már előre le volt beszélve, hogy tegyenek neki félre ezt-azt. Végül egy egész bevásárlókocsi megtelt a Halloween kiegészítőivel, s azt tolta éppen hazafelé. A város szokványos őszi képét mutatta, a fák színekben pompáztak, az elmaradhatatlan nyüzsgés pedig továbbra sem állt le.
A helyi polgármester mindeközben a kisvároska halloweeni rendezvényét készítette elő, s a régi farmépület díszítésén, kicsinosításán foglalatoskodott. Segítői is aladtak bőven, Joe például éppen egy nagy dézsát töltött meg hideg vízzel, melybe majd az almák fognak kerülni, amiket a tradicionális játék szerint ki kell halászni a vízből, csupán a fogaink segítségével.
Néhány háztömbbel arrébb, Sandy üzletében éppen fortyogott egy nagy kondérnyi friss almabor, melyet a városi ünnepségsorozatra szánt. Az almabor minden évben nagyon népszerű volt, Sandy pedig pont ezért települt ki mindig.
Idilli, kisvárosi életképek voltak ezek, így Halloween előtt. Ekkor még senki sem számított rá, hogy mit hoz magával a lassacskán leszálló éj…
Amint az aranyló nap eltűnt a horizonton, egyre több ház elé kerültek ki a faragott tökök. Egy nappal a nagy nap előtt már nem volt gond a kifaragással, hiszen már nem volt félő, hogy Halloweenig megromlik, megfonnyad. Így tehát szinte mindenhol ott világítottak a töklámpások, melyek egykori, ősi célja az volt, hogy elijessze az ártó szellemeket, lelkeket. A nyüzsgés szépen-lassan elhalt, mindenki nyugovóra tért, a város fényei sötétségbe fordultak át.
Csak egyvalaki volt az utcákon. Egy különös személy, aki felismerhetetlen volt a fekete csuklya miatt, mely az arcát takarta. Egy kisebbforma kézi kocsit húzott maga után, melyben egy balta foglalt helyet. A titokzatos idegen, aki az éj leple alatt járta az utcákat, szinte minden ház előtt megállt. Valamiféle rendszere azért lehetett, mert csak ott állt meg, ahol tök világított. S amit azokkal tett… Szinte érthetetlen: minden egyes tökben eloltotta a gyertyát, majd nemes egyszerűséggel felkapta őket, és a kocsira feldobva összetörte őket a balta nyelével. Az illető addig folytatta ezt, amíg az összes tök el nem fogyott a városban. A rendezvény helyszínén is megtette ugyanezt, majd egy zöldségbolt előtt felejtett rekesznyi tököt is elintézett. Reggel az álmos kisváros java izgatottan kelt, a legtöbben nagyon várták Halloween napját. Aztán mikor sokan kimerészkedtek az utcára, észrevehették a rémséges tettet: minden tök szőrén-szálán eltűnt. Szinte nyomtalanul! Senki sem értette ennek az okát, és rengetegen felháborodtak. E mellett viszont gyorsan túlléptek a történteken: az este, és vele együtt a „Csokit vagy csalunk!” gyorsan közeledett, arra pedig készülni kellett. Egy csapat gyerek azonban nem tudta be ennyivel ezt a dolgot, s nyomozásra indultak. Rájöttek ugyanis, hogy néhol bizony hagyott el tökdarabokat a kaszaboló, azokat követve pedig talán nyomra is bukkanhatnak. Elkezdték hát ezeket követni, és egy órányi, az utcákon való bolyongás után végre úgy látszott, vezet is valahová. Az erdő felé vezetett. Mire erre rájöttek, már egészen sötétedett, szürkületi fázisba ért Halloween naplementéje. A gyermekek kezdtek megijedni, a közvilágítás hiánya immár elég észrevehető volt, ahogyan az is, hogy a házak száma egyre ritkul. Mindenesetre igyekeztek nem megtorpanni, aminek eredményeképp elérkeztek egy házhoz. A ház mellett ott állt a tökhóhér eszköze, a balta, valamint egy halomba hordva a rettenetes sorsú, narancssárga töklámpások. Itt-ott egy-egy dísztökdarab is elegánsan helyet foglalt. A nagy kupac erős benzinszagot árasztott, egy hanyagul a mellette lévő asztalon hagyott gyufásdoboz arról árulkodott, hogy mi lesz a halom végzete. A ház előtt egy tál édesség állt, ám a gyermekek ettől eltekintve bekopogtattak. Judith néni nyitott ajtót. A gyerekek egészen meglepődtek, hiszen őt egy nagyon jámbor asszonynak ismerték, nem is gondolták volna, hogy ő áll a tökrablás hátterében. A néni, mintha tudta volna, miért érkeztek hozzá, elkezdett magyarázkodni.
-Tudom mire gondoltok: Hogy öregségemre teljesen megőrültem, és azért gyűjtöttem be a lámpásokat. De ez nem így van! Okom volt rá. – mondta. A gyerekek hitetlenkedve hallgatták, s meg is jegyezte egyikük, hogy nincs olyan nyomós indok, amiért ezt megteszi. A néni azonban ettől eltekintve folytatta történetét.
-Nekem, és a férjemnek hajdanán hatalmas tökföldünk volt, egy családi gazdaságként műveltük a farmot, és évről évre tömegek jöttek hozzánk kiválasztani, és megvenni a faragandó tököket. Halloweenkor rendezvényt is szerveztünk, és a város lakói mindig nagyon jól érezték magukat. Felhőtlen idők voltak azok, mind a ketten élvezettel vittük tovább farmunk sorsát. Aztán városkánkat beterítette a sötét felleg. Egyszer csak a semmiből megjelent a mostani polgármesterünk apja, aki tönkretette gazdaságunkat. De nehogy azt higgyétek, hogy csak azt! Minden nagyobb farm bezárt a közelben. Az úr jóban volt olyan szervekkel, akik bezárathatták az efféle helyeket. Ezután következett az, hogy mindenkinek „segítséget nyújtott” a nehéz időkben, és olcsón felvásárolt mindent. Teljesen tökrementünk. A férjem egy ideig járt bíróságra is az ügyben, ám mindhiába… Csak beleőrült szegénykém. Idén nyáron pedig elveszítettem őt. A tökfarmból hatalmas üzem lett, és olcsón kezdték árulni a tököket. Ez a mai napig annak a családnak a tulajdonában van! – Fejezte be, s néhány könnycsepp gördült végig arcán, majd elhaló hangon folytatta:
-Az az ember és az apja tönkretette az egész családom, az álomfarmomat. Nem maradt nekem semmi, s ezért elhatároztam, hogy bosszút állok. Minden tökfejet, mely abból az átkozott gazdaságból származik -tehát mindet a városban- összegyűjtöttem, és ma este meg is semmisítem őket. Úgy gondolom, méltó lezárása ez szomorú történetemnek… – fejezte be Judith, s erre a gyerekek is egészen elérzékenyültek. Megértették a nőt, azt amit tett: Tökfarmjának, majd idén férjének elvesztését egyszerűen nem tudta feldolgozni, de mindezt okkal.
Az éj leszálltával pedig a kisváros mit sem sejtve feküdt le aludni, és talán addigra már el is felejtette mindenki, hogy mi történt a töklámpásokkal.
Mindenki, kivéve a gyerekeket, és Judith-ot.
***
A novella különdíjat kapott az Irodalmi Rádió 2025-ös őszi pályázatán.
Author: Turóczi Levente
A nevem Turóczi Levente. 2007-ben születtem, Diósjenőn élek, jelenleg pedig a Váci Madách Imre Gimnázium magyar-történelem tagozatán tanulok. Sok hobbim van, például a numizmatika, de ami számomra mind közül kiemelkedő, az maga az írás. Ez már kicsi korom óta érdekelt, és ez az érdeklődés nem hagyott alább, csak fokozódott. Már több kiadónál jelent meg írásom, innen pedig remélhetőleg nincs megállás!
