Átok vagy áldás

Átok vagy áldás

 

Régóta járnak fejemben, furcsa gondolatok,

S az egyik az, hogy átkod vagy áldásod vagyok?

Beléptem az életedbe, és szerelmemet útjára engedtem,

Ez volt az indok, hogy nem kedveltél engem.

Csupa jó érzés járta át, szívemet és lényemet,

Amikor beszélhettem veled, vagy láthattam a szemed.

 

Eddig nyitott könyv voltam kezedben, mégsem értem semmit,

A mai napig sem tudsz, engem hová tenni.

Ezernyi hibám volt, mit máig is bánok,

S megbocsátásért hozzád kiáltok.

 

2016.05.30.

Horváth Szabolcs
Author: Horváth Szabolcs

Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díját 2021-es évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent kötetei: A Háromszázak...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Karácsonyi csillag

Edit Szabó : Karácsonyi csillag Milliónyi kis csillag az égen, legfényesebb magában áll ott fent, halvány fénnyel fenyőt formázott be, ünnepelni gyűlhetünk köréje. Ünnepelni szentség

Teljes bejegyzés »

Az új évben

          Az új évben   Az újévnek cuppan a csókja, a zúzmarás téllel táncot jár, az évszakokhoz száll a bókja, új

Teljes bejegyzés »

Az új esztendő

   Az új esztendő     Egy derűs évnek a kezdetén, egy gyönyörű világ peremén, a dombok és hegyek tetején, ékes a hang, amely meseszép.

Teljes bejegyzés »

McCourt, Frank: A tanárember

A könyvtárban találtam rá a könyvre, és miután én is tanítással töltöttem sok évtizedet, azonnal megragadta a figyelmemet. És nem is okozott csalódást. A szerző

Teljes bejegyzés »

kihajlik.

kihajlik.   kalapácsa üllőjén a függelék, mint lapostetű, oly horpadt… a recepciós se rest, azt állítja, talán nem is jár az ügyeletes sántáknak mankó. lehajtott

Teljes bejegyzés »

Átok vagy áldás

Átok vagy áldás   Régóta járnak fejemben, furcsa gondolatok, S az egyik az, hogy átkod vagy áldásod vagyok? Beléptem az életedbe, és szerelmemet útjára engedtem,

Teljes bejegyzés »