Talált tárgyak osztálya.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
A szoba csendes volt. Csak néha lehetett kintről hallani, ahogy egy két kocsi elmegy. Pedig az ablak csukva volt. Évi mindig keresett. Többszőr átnézte a tárgyakat, de nem találta. Pedig itt kell lennie.
A sok esernyő, cipő, kesztyű, táska, tárca között tudta, hogy ott kell lennie. Hiszen tegnap, amikor elkezdte a leltározást még megvolt. Határozottan emlékezet rá, hogy ott volt.
Évi gondolkozott, talán a tegnapi napon bejött idős bácsi vihette el. Felhívta kollégáját telefonon, hogy elvitte e valaki, de a kollégája azt mondta nem.
Már vagy egy órája kereste és semmi. Nem tűnhetett csak úgy el.
Éva lassan 10 éve dolgozik a talált tárgyak osztályán, sosem tűnt el még ez idő alatt semmi.
Na jó, gondolta magába. Még egyszer megnézem hátha csak az egyik nadrág mögé bújt el.
Sose felejtette el azt a napot, amikor ő maga is elvesztette édesapját. Reggel még megvolt, együtt indultak el az óvodába. A sarkig kísérte Évát, adott neki puszit, de délután már nem jött érte. A kislány ott ült a padon. Emlékezett, hogy mennyire félt és kétségbe volt esve. Hiszen mindenki hazament csak ő érte nem jött senki. Az anyukája meghalt, nagyszülei ha voltak is neki nem ismerte őket. Így ő volt és apu. De apu nem jött. A gondozónők próbáltak derűsek és higgadtak maradni, folyamatosan hívták Éva apját, de semmi. Később a rendőrséget és a gyámügyet hívták.
A gyámügytől egy néni elvitte őt egy házba egy nagy, nyirkos házba árvaház volt a neve. De Évi közölte ő nem árva, neki van apukája. Biztos érte fog jönni, de sose jött.
Úgy érezte otthagyták őt, mint ezeket a tárgyakat az osztályon, egyedül, történet nélkül. Pedig csak lehet, hogy kiesett a zsebből, ott felejtették a padon. Esetleg véletlenül került ide.
A vége mindig az volt, hogy a tárgyakért sosem jöttek. A leltár lista pedig évről évre nőtt. Ezért is volt fontos Évinek, hogy legalább ne hiányozzon innen is egy darab. Legalább a lista legyen tökéletes.
Ha már az ő élete nem lehet az.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.