Ülünk a tűz mellett, mint fáradt pásztorok.
Fejünk fölé borul bús, bozontos éjjel,
aranyló magú szikrákat pattogtat a
homokot űző szél, sejtelmes zenével.
Terhek a vállon, csak súly minden érzelem,
a perc elillant, mi egykor békét hozott,
fölöttünk beborult, elsötétült minden,
az ég sem a régi, csak újrafoltozott.
Dávid egykedvűen, az ősi hit szerint
a Holdban ülve, lantján zenél odafönt,
míg lent színültig megtelt folyómederbe
pajzán istennő korsajából vizet önt…
Egyre vonulnak kínzó álomképek, de
cirógat a szél, mint békét hozó követ,
estébe csendesült lelkek mély kútjában
végre pihennek a rég eldobott kövek.
Elhallgat a szabály és nincsen tanítás,
sötétbe vész a kudarc, s nincsen győzelem,
a kietlen pusztán ott hever a lélek –
levett páncélzattal, megszentelt helyen.
Szavak szigetén túl egy másik világban
a terhek lehullnak, minden éjbe kékül,
ismeretlen zenét sző fölénk az álom,
földön túli dal szól, megírt kotta nélkül.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.