Az Eiffel-torony

Amikor lélekben készültél a nagy útra 

Párizsba, álmaid áhított városába, 

ezerkilencszázhetvenhat augusztusában, 

fejedben gondolatok kavarogtak, szemed előtt elképzelt képek 

 peregtek, futottak. 

Köztük megjelent a képe Párizs jelképének, a híres Eiffel- toronynak. 

De te elhessegetted a képét, sőt még a gondolatát is, 

és megfogadtad, ha egyszer kint leszel, a Tornyot még  

véletlenül sem fogod megnézni, annyira banálisnak, 

elcsépeltnek, póriasnak, gondoltad megnézni. 

 

És amikor, már kint voltál valóban, 

lépteid már párizsi utcák kövét rótta,  

és ha véletlenül a Tornyot észrevetted 

messzire elkerülted  

annyira rangon alulinak tartottad  

Meglátogatni, felkeresni. 

Egyik nap, mégis valami történt, 

nem tudni miért, nem volt reá magyarázat,  

de észre sem vetted, máris ott álltál 

az Öreg Hölgy, a Torony lábainál. 

 

A látvány, a valóság, semmihez sem volt fogható, 

az megcáfolt minden közhelyet, minden elképzelést. 

Az acél szörnyeteg, a hatalmas,  

a magasba, az égbe kívánt törni. 

 

Te álltál pontosan a talpazata alatt, 

és felnéztél rá a magasba: 

A látvány hatása lélegzetelállító, 

máshoz nem hasonlítható,  

Valami olyasféle volt,  

ami egyszerűen levett a lábadról 

Elbűvölt, elvarázsolt. 

 

Ahogy nézted, a nyakad az égbe emelve  

Bizony alaposan elfáradt. 

Úgy láttad, hogy a Torony elmozdult, 

S te megszédültél, megtántorodtál, de  

nem annak nézésétől, hanem a hatalmasságtól, 

a nagyságtól, nem a Torony méretétől, 

 hanem a percepciótól, a megvilágosodástól, 

 attól a képességnek a megszerzésétől, 

 amit hirtelen ott kaptál, ami lehetővé tette,  

hogy megérthetted, hogy mit jelent az, hogy nagyság. 

Ugyancsak ez volt a pillanat, 

 amikor megértetted, a kicsi, az apró fogalmak 

 Jelentését, lényegét.  

Álltál ott magad piciny rovarnak képzelve, 

egy olyan lénynek érezve, amit egy csizma talpa  

egyetlen mozdulattal eltaposhat, 

S ez rádöbbentett az emberi mulandóságra. 

Továbbá, ekkor értetted meg a két fogalom, 

 kicsi és nagy együtt, egymáshoz viszonyított  

Fogalmának jelentését,  

de ekkor fogtad fel az emberi gyengeség és  

kiszolgáltatottság lényegét is. 

 

Megértetted a Torony üzenetét,  

amit ott akart mondani neked, a létről,  

az ember helyéről, és szerepéről 

 a természet rendjében. 

 

És amikor döntöttél, hogy gyalog felmész rá. 

Az elején az első emeletig jutottál. 

Szedted ugyan a lépcsőket, de azok nem nagyon fogytak. 

Ezért felérve az első emeletre, arról lemondtál, 

hogy gyalog feljussál a csúcsra. 

Megadóan beszálltál a liftbe, 

 melyben úgy érezted, az felrepít az égbe. 

Majd miután felértél a tetőre, 

ott üvegfallal védve körbe, s le is néztél. 

 A lenti világot felűlről szemlélve,  

az emberek lent, mint apró hangyák nyüzsögtek. 

A szél fújt, a hajad libbent, ahogy lenéztél megszédültél, 

annak örültél, hogy mindezt az üvegfal védelmében teheted, 

és így biztonságban szemlélődhetsz. 

És amikor ismét lejöttél a földre a lifttel, 

be kellett vallani magadnak, hogy minden más volt, 

 mint azt előtte gondoltad. 

Végül, alig tudtál a Toronytól, az Öreg Hölgytől elszakadni, 

de aztán mégis el kellett tőle válni. 

 

Már messze jártál, amikor ismét visszafordultál,  

hogy a most megismert, valójában 

régóta ismert ismerősnek búcsút intsél, 

 és mikor a végén, a várost is ott kellett hagyni,  

 te álltál a vonat ablakánál, kihajoltál, 

 búcsúztál a várostól, az Eiffel-toronytól, 

tőle, az Öreg Hölgytől, Párizs jelképétől. 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

1
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Kedves Tonió!

    Maximálisan azonosulni tudok ezzel az érzéssel. Így voltam én is, amikor az akkori Népszava Barátság Klubbal Görögországba mentünk és egy fakultativ program keretében megláttuk a Metórákat. Egészen lenyűgöző volt, azt semmilyen fénykép nem tudja visszaadni. Csodás élmény volt, mely már több évtizedre tekint vissza, mégis feledhetetlen emlék.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Rózsa Iván: „Original”

Rózsa Iván: „Original” Nézem az üveget: ha 700 éves múltra tekint vissza és ráadásul kosher, akkor biztos eredeti szlovák. (…) A magyarok úgy hívják a

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: „Rafineri”

Rózsa Iván: „Rafineri” Rafinéria, átkozott rafinéria… Ha már olyan rafináltak vagytok, menjetek el életetekben először dolgozni! Mondjuk egy kőolaj-finomítóba! Budakalász, 2026. augusztus 23. Author: Rózsa

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Hülye játék

Rózsa Iván: Hülye játék Rafinált még rafináltabb által vész el. De a rafinéria dimenziójában egyszer mindenki sorra kerül. Először az, aki nem tud senkit átvágni.

Teljes bejegyzés »

Kétéletű

  fejezet Lágyan ringó áramlás. Pikkelyek között elsuhanó simogatás. Nincs miről dönteni, minden megy a maga medrében. Nem vagy egyedül, ezernyi hasonló úszik körülötted, tátogva,

Teljes bejegyzés »

Tudom, miért nem…

  Tudom, miért nem szeretnek sokan engem, Mert életem nem szabályok szerint élem. Nem perdülök táncra egy füttyszó hallatán, Nem ülök képmutató ember karzatán.  

Teljes bejegyzés »