Piros csikó

Piros csikó vágtat
a halott avarban,
utolsókat dobbant
a múlandóság fölött.

Nyirkos köd telepszik
lassan az alkonyatban,
s őrködik, mint élő
a haldokló fölött.

Kissné Kustor Franciska
Author: Kissné Kustor Franciska

1970-ben születtem Csornán, egy kis faluban nőttem fel. Győrben érettségiztem, eddigi életemet a gyerekekkel való foglalkozás töltötte ki. Két felnőtt gyermekem van, boldog házasságban élek. Gyermekkorom magányát fantáziám és gazdag képzeletem segítségével tettem felejthetetlenné. Elfoglalt szülők helyett a nagymamám minden este felolvasott, innen ered a könyvek szeretete. Kamasz koromban próbálkoztam először versek írásával. Az érzések szavakba öntése segített át a nehézségeken. Majd jöttek a novellák. Csak arról tudok írni, ami megérint, ami foglalkoztat. Küldtem be novellát a http://ahetedik.hu –ra, ahol több művem megjelent. Negyven éves korom körül születtek az első mesék, mára már több kötetre valót írtam. Rájöttem, ez a fajta önkifejezés áll a legközelebb hozzám. Valahol mindig ott él bennem a kislány. Így könnyen belehelyezkedem az ő világukba. Visszajelzést, elismerést tőlük kapok. Gyógypedagógiai asszisztensként dolgozom, eleinte óvodában, már 6 éve iskolában. Rajzórákon sokszor a meséimről rajzolnak a gyerekek. Színdarabokat is írtam, amit nagy örömmel adtak elő. Ez a legnagyobb siker számomra. Pályázatra meséket most küldtem be először. Örülök a lehetőségnek, hogy nyomtatásban is jelenhetnek meg mesék.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Veress Zita

Így tanultam

Menni, menni, visszanézni. Sosem szólni, csak remélni. Mindig újra megpróbálni, sosem bukni, csak felállni.   Mindig kérni, nem elvenni. Hogyha más kér, akkor adni. Nem

Teljes bejegyzés »

Mikor majd szemembe nézel

Ha majd eljő a pillanat,  mikor mélyen a szemembe nézel,  szám többé már nem nyílik szóra.  Bezárul szótlan.  Ez nekem elég lesz, mindent jelent majd,  többet már tőled nem is

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. május 1.

Kedves Olvasóink! Az alábbi bejegyzésben számolunk be elmúlt másfél havi munkánk eredményeiről, legutóbb megjelent új könyveinkről, tavaszi pályázatunk végeredményéről, közzétett hanganyagainkról és videóinkról, ill. szeretettel

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »