Rózsa Iván: Ok és okozat

Rózsa Iván: Ok és okozat

Egyes felfogások szerint, aki a véletlenek egymás utánisága között összefüggéseket keres, az kötözni való bolond. De engem születésem óta annyi „véletlen” kísért, hogy ez nem lehet véletlen. Tehát én nem véletlenek, hanem tudatosan gerjesztett események között vélek összefüggést. Nincsen okozat ok nélkül. Ez az ok-okozati törvény egyik szelete. (Amúgy: om mani padme hum…)

Budakalász, 2025. október 15.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A tök nem alma!

Szeretem az ősz színeit, de talán még annál is jobban az ízeit. Az édes szőlő, a sült gesztenye és a sütőtök semmihez sem fogható finom

Teljes bejegyzés »

Az ihletről

Bús Berzsenyi nemes szava A Múzsához repül tova: „Felvonsz a porból, s szememet A nap felé függeszted.” Számomra az a menedék, Ha költészetemben derűs minden.

Teljes bejegyzés »

Bizonytalanság

Bizonytalanság   Kerületem lámpái alatt este, Halkan kísér a köd, A szikrázó fény mégis, Szívembe költözött.   A köd megszólít, Majd leplet húz szívemre, Elgondolkodom…

Teljes bejegyzés »

A lángoló csend hangja

    A lángoló csend hangja   A hallgatásban, amit nekem adsz, megnyugszik minden kedves, régi szó. Te a hideg téli fák alatt velem vagy,

Teljes bejegyzés »

Hatodik emelet

Ez az írásom a Zöldkalamáris Könyvkiadó Amikor megismertelek című antológiájában jelent meg.   Egy koranyári napon az albérletembe tartottam az egyetemről.  A panelházba érve áporodott

Teljes bejegyzés »
Versek
Szabó Szabina

A menny kapujában

A mennyország kulcsait sietve nekem adta Péter, Őrizzem, míg elrepül, beszélnie kell már Istennel. Néztem csak a karikát, vajon hány is lóghat rajta, De megszámolni

Teljes bejegyzés »