Hajnali óra
Áll a levegő
Nincs nesz
Nincs élet
Az éjjel fekete sötétje
A horizonton koncentrálódik
Nem is biztos
Hogy ébren vagyok
Pedig nyitva a szemem
De én az ismerős
Rezzenéstelen
Zajtalan
Mély sötétkékben lebegek
Jó ez a csend
Jó ez a magány
Mintha kicsit bánnám
Hogy néhány halvány-derengö
Világos foszlány
Meg meri zavarni
Az én mozdulatlan éjszakám
Állandóságát
Author: Dolnegó Szilvia
Az írás számomra terápiás eszköz, általa kerülök közelebb önmagamhoz. Olyan gondolatokat és érzéseket tudok papírra vetni, amiket szóban sohasem tudnék megfogalmazni és amikről legtöbbször tudomásom sem volt, de a toll és a papír által kigurulnak belőlem. Segít feldolgozni a gyerekkori és családi traumákat, a sématerápiás felismeréseimet, önismeretet gyakorlok általa.
2 Responses
Annyira szép és vidám kislány vagy! Vajon honnan jönnek ezek a sötét felhők a fejed fölé?
Szeretettel: Rita
Kedves Rita! Köszönöm szavaid! A múlt sok mindenre ráveti árnyékát, a mosolyra is. De az árnyék egyben tanít is és ihletet ad.