Humorral és szeretettel

Ma egy híres írónőre emlékezünk,
aki velünk maradt könyvein keresztül.
ki humorral mesélt a hétköznapokról,
az emberi szívről, örömről, gondokról.

Pontos megfigyelője volt a világnak,
a gyermeki szónak és  felnőtt hibáknak.
Észrevette azt is, amit más nem látott,
a kimondatlan szavak mögé belátott.

Szavai játékosak, mégis valósak,
a humor mögött bölcs gondolatok szólnak,
megtanított meglátni az apró csodát,
megérteni a felnőttet és unokát.

Ma is magunkra ismerünk könyveiben,
családi vitákban, apró örömökben.
Nevetgélünk, mert igaz, amit elénk tár,
s közben a szívünkben valami helyreáll.

Nem hősökről írt és nem csodavilágról,
hanem emberekről és a valóságról.
Ezért ragyog ma is műveinek fénye,
mert mindenki önmagát meglátja végre.

Könyveit megismerte harmincöt ország,
szavai átlépték a nyelvek határát.
Mégis oly közel maradt minden mondata,
mintha  saját életünk szólna általa.

Mindenütt értették emberi igazát:
gyermekszemmel nézve milyen is a világ,
s míg könyvei lapjai halkan zizegnek,
Janikovszky Éva velünk marad örökre.

(Janikovszky Éva születésének 100. évfordulójára írtam. – 2026. –  ©Szerzői jog fenntartva!)

Horváth Edina Anna
Author: Horváth Edina Anna

Horváth Edina Anna az Irodalmi Rádió szerzője. Dunaújvárosban születtem. Két csodálatos lányom van, és három édes unokám ragyogja be a napjaimat. Nem egész két év alatt elveszítettem szüleimet. 2024.óta folyamatosan írom verseimet, novelláimat, 2025-ben több, mint 15 kötetben publikáltam, és megjelentek az önálló köteteim. Megtisztelő, hogy a Művész/ma Magazin, az Irodalmi Rádió, a Megszólalok Művészeti Magazin és a MIR – Magyar Irodalmi Rovat is közzétette írói és költői bemutatásomat. Irodalmi pályázatokon is részt veszek; a Holnap Magazin szerzője is vagyok, és a HELMA és a Marsbook Kiadó is jelentetett meg kötetében művemet. Ahol benne vagyok 2025.: ’Így írunk mi ’19. sz. kötet /versek 16 oldalon/ Holnap Magazin Kiadó - 2025. március, Március kiemelkedő versei /vers/ Múzsák Könyvtára -2025. április, Szeretettel édesapámnak antológia /Apák napjára c. vers/ Irodalmi Rádió Kiadója - 2025. május Árcédulás boldogság blogszerzők antológiája /Lakathoz a kulcs, A szeretet fénye vers/ek - Irodalmi Rádió Kiadó - 2025. június Árnyékban és fényben antológia /A szerelem tánca, A lelkem színpadán, Égi ünnep, Emlékek a jelenben, Ne sírjatok!, Könnyvirágok / Holnap Magazin Kiadó –2025. június, Örök nyári pillanatok antológia /A tenger emléke, A nyár dala, A szépség emlékei/ Múzsák Könyvtára - 2025. július Július hónap kiemelkedő alkotásai /A tenger emlékei novella,...

1
Megosztás
Megosztás

2 Responses

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »

Kavicsokká zúzott szikla

Mennyit sirattam olyat, amit mára tudom, hogy nem baj, hogy elvesztettem… Beismertem, hogy a lelkemet csak jóval hitegettem. Ami stabilan tart még ma, egy másodperc

Teljes bejegyzés »

Novemberi éj

Novemberi éj A gyertyalángok sorra égnek,a hűvös éjben ring a táj,lecsendesül a tiszta ének,s a szívbe fészkel mind, mi fájt.A sírok felett pára lebben,a fázós

Teljes bejegyzés »

Mérlegen a mindenség

Mérlegen a mindenség A szív csak hús, hideg darab,ha nem fűti a téli nap,de benne lüktet még a gyász,mint pincemélyben a parázs.Ám jött a szerelem

Teljes bejegyzés »

Híd a köd felett

Híd a köd felett   Hideg kövön tiszta lángok, Az esti csendben ég a múlt. A szélben halk imádságok, S közben minden elcsitult.   Megfáradt

Teljes bejegyzés »
Prózák
Kaplonyi Dániel Attila

A világítótorony utolsó őre

  Előszó A tenger számtalan titkot őriz. Vannak történetek, amelyeket soha senki nem mesél el, és vannak fények, amelyek nem azért világítanak, hogy utat mutassanak

Teljes bejegyzés »