Emlék, ami felőröl

Egyszer eljön a pillanat,
Mikor az őszinteség teret kap.
Emlékeid körülölelnek,
De lesz, amit talán el sem engedek.

Nem engedem,
Hisz lelkiismeretem nem engedi,
Beleégett a szívembe,
És belülről égeti.

Mint a pokol hetedik bugyra,
És a lángnyelvek csóvája,
Belülről őröl és mar,
Nem hagy nyugodni egyhamar.

Mikor utoljára láttalak,
Egy szép nyári nap.
Kék pólód kiemelte könnyes szemed,
Mikor távolról integettél nekem.

Szívemet harag járta át,
Hiszen az előző vitánk még frissen szállt.
De miért azzal foglalkoztam?
Ahelyett, hogy hozzád rohantam volna.

Öleltelek volna még, lehet,
Kezed nem engedtem volna el sosem.
Talán minden máshogy lenne,
És a szívem most nem vérezne.

Miért nem hallgattam a hangra?
Mely azt suttogta:
„Haraggal sose válj el,
Nem tudhatod, mit hoz a reggel”.

És igazzá vált,
A borsó és a héja szétvált.
Felemészti a lelkem,
Hogy a haragnak teret engedtem.

Ez az emlék,
Még élek, darabokra szed szét.
A lelkiismeretem ostorral ütlegeli,
Lelkem a teher alól nem engedi.

Köszönöm, hogy elmondhattam,
Hogy egy szeletet átadhattam.
Ha megértésre talál,
Talán a lelkem is hazatalál.

Kollár Nélia
Author: Kollár Nélia

1988.04.17-én születtem e világra. Iskoláimat rendre jó eredménnyel végeztem. 2006-2010. Tanítóképző Főiskolára jártam, amit azért tartok fontosnak megemlíteni, mert itt már kifejezésre juttattam alkotás iránti vágyamat és rengeteget festettem. 2010-2018. között Vácott egy helyi általános iskolában tanítottam, ahol megélhettem a gyerekekkel foglalkozás örömét, továbbá a művészet iránti szeretetem. 2018.-tól Garay Művészeti stúdióban rajzot és festészetet oktattam Garay Nagy Norbert Prima Primissima díjas festőművésszel. 2025. októberétől költészettel és írással foglalkozom. Édesapám sajnálatos halála indította el bennem a rímek faragását, amit azóta is szeretettel művelek. Már több száz alkotást tudhatok magaménak. Elért eredményeim: 1. 2025. november: Művész. Ma Magazin: Lélekharang 2025. vers megzenésítést nyertem Hiányod című versemmel 2. 2025. novemberében csatlakoztam a Múzsák Könyvtára Szépirodalmi csoporthoz. 3. 2025. december: Múzsák Könyvtára Antológiai megjelenés 4. 2025 december 10. Post Mortem: Élet a Halál után című saját könyvem megjelent magán kiadásban. 5. 2025. december: Karácsonyi Szívhangok Antológiai megjelenés 6. 2025 december: Művész.Ma Magazin Karácsonyi Kincsek Antológia II. helyezés 7. 2026. január: Múzsák Könyvtára moderátori kinevezés 8. 2026 február: Két Valentin-napi Antológiai megjelenés 9. 2026. május: Anyák napi Antológiai megjelenés a Művész.Ma Magazinnál. 10. 2026. Strófa Kiadó Antológiai megjelenés 11. 2026. Ősze Pegazus Kiadó Antológiai megjelenés Szépirodalmi inspirálódáshoz szívesen olvasom: Ady Endre, Radnóti Miklós, Tóth...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Itt vagyok

Ez a novellám az Irodalmi Rádió A nagy kék alatt és fölött című antológiájában jelent meg.   Eszter fülére húzta a narancssárga kötött sapkáját, amikor

Teljes bejegyzés »

Esőben

  Sárga fények közt lépdelve ernyőjével, Hölgy közeleg zsebében emlékeivel. Csodás ruhája eső áztatta kékség, Lelkében csend honol és tengernyi kétség.   Léptei némán ordítanak

Teljes bejegyzés »

Nyár vége, ősz eleje

  Hömpölygött a szél és sok felhőt gyűrt alá, Az égbolt viharfelhőkké nőtte magát. Dúlt, tombolt, sűvített, harcolt ég és a föld, Mégnem a felleg

Teljes bejegyzés »

Az ajtó

Az ajtó A délutáni eső épp csak elállt, de a város még mindig úgy gőzölgött, mintha lassan hűlő gépezet lenne. A járdán tócsák csillogtak, a

Teljes bejegyzés »

Lassú nyugalom

Rám szállt egy hulló levél, sárga volt, rajta arany szegély. Nem álltam meg, csak lassabban lépek, had ne érjenek utol a süvítő szelek. Nem kell

Teljes bejegyzés »