Egyetlen hang, kérlek, csak ennyit adj meg nékem uram.
Ennyit csak s ígérem, emberré kovácsolom magam.
Mert ma már itt e vad, olykor kietlen földi létben,
Hol fagyos szelek ólálkodnak mindenki kertjében,
Hol a tél él még a legnagyobb nyári mulatságban,
Hol egy rikácsolás hangosabb száz ember szavánál,
Hol üres ígéretek szebbek már ezer csodánál,
Hol igaz szép szavak, mint fekete lyukak léteznek,
Miket hallgatva még oly bizalmasok s gyönyörűek,
De látva mélyüket mind üres, mind vak s hiteltelen,
Eme egyetlen hang adja a csodát az életben.
Ma sokan csak osztogatják mind a csengő szavakat,
S csak hallgatjuk eme belül néma monológokat.
Bízva hisszük róluk, hogy mily szép, mily bájos, mily kedves,
Hisszük, mert kinek ajkából áradnak, szívünknek édes.
Oly sokan tiszta vizet prédikálnak a másiknak,
S közben lehet, hogy poshadt víztől ázottak a szavak.
Van, hogy kiért sötét melankóliában is élünk,
Aranyló angyalként állhat szemeink előtt nékünk.
Ám vad angyal, ki nehéz órákon másfelé szárnyal,
S mást áraszt el gyöngynek álcázott szónoklataival.
Van, hogy másnak teli a kezünk, nékünk repedt s üres,
Míg mások öröméért szerez, küzd, dolgozik, keres.
De ha kér, sár is lefolyhat a gyenge ujjak között,
Mert önzőségnek szelleme bujkál a hátuk mögött.
Vakon hiszünk és bízunk miben nem szabadna,
Ural s irányít minket másnak tán hamis fájdalma,
S engedünk, mert nékünk, lelkünknek ő a kemény sziklánk,
De tán szúrós szikla, melyből szívünkbe áll egy szilánk.
Csak egyetlen egyet, csak add meg hát azt az egy hangot!
Csak add meg, add meg, add meg, add meg azt az egy dallamot,
Mely ölelést ad léleknek, mikor könnyek hullanak,
Melyben a hit, az öröm, a becsület, az akarat,
Mely elhozza a szíveinkbe a szivárványokat,
Hogy azok végre kiviruljanak s felragyogjanak.
Ne legyen e kérés örök vágyakozás, könyörgés!
Ne legyen többé szavakban hangatan hitegetés!
Már a szerelemben hiszek s túlvilágon is hiszek.
Hozd el hát azokat, kik hozzák a meleg szeleket.
Author: Kazup-Nagy Máté
Köszöntöm az olvasót! Kazup-Nagy Máté vagyok, fiatal középiskolás diák, amatőr költő. Általános iskola óta írok verseket, és a mai napig az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem, elfoglaltságom. Nem egy művem már megje- lent különböző antológiákban, amelyek mai napig mind sikert jelentenek. Verseimnek legfőbb témája a feltörő érzelmek rímekben való megfogalmazása. Az ember élete során sok mindent megtapasztal, akár az önfeledt örömöt, mely a csillagokig képes felrepíteni, vagy a mélyről feltörő fájdalmat, csak hogy egy-két példát megemlítsek. Számomra ezeknek versbe öntése egyrészt megnyugvást jelent, másrészt később a műveket elővéve és újból elolvasva könnyen fel tudom idézni azokat a pillanatokat, amelyek nagy hatással voltak rám. Ezen kívül a tájversek is közel állnak hozzám, hiszen akár egy őszi kép, vagy egy borongós téli nap is képes érzelmeket előhívni. Innen is köszönöm a családomnak, barátaimnak és tanáraimnak a bíztatást és a támogatást, valamint az Irodalmi Rádió szerkesztőségének, hogy tagja lehetek az alkotó közösségnek, és remélem, hogy a verseim elnyerik az olvasók tetszését!