A küszöbön állva

A küszöbön állva

 

Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A fényeket, az illatokat, a gondosan őrzött szokásokat, a család összegyűlését. Karácsonykor a ház valahogy nagyobb lett, a világ pedig szeretettel teli. Édesapja volt ennek a kis birodalomnak a főépítésze. Láthatatlan szabályokat alkotott, hagyományokat teremtett, és minden évben elővarázsolta ugyanazt a csodát. Szokásai összehozták a családot, eggyé kovácsolta azt.

Aztán egy napon az élet közölte vele, hogy az építész többé nem érkezik meg. Nem építi tovább a hagyományok birodalmát.
Minden elnémult, minden szokás és hagyomány abban az évben elzárva maradt a birodalom ajtaja mögött.

Azon Karácsony előtt az asszony úgy érezte, valaki hivatalos pecséttel lezárta az ünnephez vezető ajtót. Nem mert kopogni rajta. Félt a fényektől, a dallamoktól, még a fenyő illatától is, mintha minden dísz egy-egy bizonyíték lett volna arra, hogy valami visszavonhatatlanul megváltozott. Félt az emlékek könyörtelen kényszerétől, melyek most fájdalmat és könnyet hoznának magukkal.

Idén azonban másképpen állt a küszöbön. Nem érzett örömöt, de már nem akart elmenekülni sem. Üresség lakott benne, egy gondosan berendezett szoba, amelyből valaki magával vitte a legfontosabb bútordarabot. Félve áll már novemberben az ajtó küszöbén, kezében a kulcsot szorongatva. Vajon nyílik idén az ajtó?

Mégis előveszi majd a díszeket?

Talán nem azért, hogy visszahozza a régi Karácsonyt, hanem hogy helyet készítsen egy újnak, mert vannak ajtók, amelyeket a halál bezár, de a szeretet még sokáig nyitva marad.
Előfordulhat, hogy nem lesz olyan harsány az ének, hogy halkabban kondulnak a harangok, hogy a csengők csilingelése is lágyabb lesz, de ha kinyílik a birodalom ajtaja, a Karácsony illata újra belengi majd az asszony zimankós szívének minden szegletét.

Kollár Nélia
Author: Kollár Nélia

1988.04.17-én születtem e világra. Iskoláimat rendre jó eredménnyel végeztem. 2006-2010. Tanítóképző Főiskolára jártam, amit azért tartok fontosnak megemlíteni, mert itt már kifejezésre juttattam alkotás iránti vágyamat és rengeteget festettem. 2010-2018. között Vácott egy helyi általános iskolában tanítottam, ahol megélhettem a gyerekekkel foglalkozás örömét, továbbá a művészet iránti szeretetem. 2018.-tól Garay Művészeti stúdióban rajzot és festészetet oktattam Garay Nagy Norbert Prima Primissima díjas festőművésszel. 2025. októberétől költészettel és írással foglalkozom. Édesapám sajnálatos halála indította el bennem a rímek faragását, amit azóta is szeretettel művelek. Már több száz alkotást tudhatok magaménak. Elért eredményeim: 1. 2025. november: Művész. Ma Magazin: Lélekharang 2025. vers megzenésítést nyertem Hiányod című versemmel 2. 2025. novemberében csatlakoztam a Múzsák Könyvtára Szépirodalmi csoporthoz. 3. 2025. december: Múzsák Könyvtára Antológiai megjelenés 4. 2025 december 10. Post Mortem: Élet a Halál után című saját könyvem megjelent magán kiadásban. 5. 2025. december: Karácsonyi Szívhangok Antológiai megjelenés 6. 2025 december: Művész.Ma Magazin Karácsonyi Kincsek Antológia II. helyezés 7. 2026. január: Múzsák Könyvtára moderátori kinevezés 8. 2026 február: Két Valentin-napi Antológiai megjelenés 9. 2026. május: Anyák napi Antológiai megjelenés a Művész.Ma Magazinnál. 10. 2026. Strófa Kiadó Antológiai megjelenés 11. 2026. Ősze Pegazus Kiadó Antológiai megjelenés Szépirodalmi inspirálódáshoz szívesen olvasom: Ady Endre, Radnóti Miklós, Tóth...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »

Kavicsokká zúzott szikla

Mennyit sirattam olyat, amit mára tudom, hogy nem baj, hogy elvesztettem… Beismertem, hogy a lelkemet csak jóval hitegettem. Ami stabilan tart még ma, egy másodperc

Teljes bejegyzés »

Novemberi éj

Novemberi éj A gyertyalángok sorra égnek,a hűvös éjben ring a táj,lecsendesül a tiszta ének,s a szívbe fészkel mind, mi fájt.A sírok felett pára lebben,a fázós

Teljes bejegyzés »

Mérlegen a mindenség

Mérlegen a mindenség A szív csak hús, hideg darab,ha nem fűti a téli nap,de benne lüktet még a gyász,mint pincemélyben a parázs.Ám jött a szerelem

Teljes bejegyzés »