Tolmács Tünde az önkormányzaton várakozott. Nyílt az ajtó és nevét hallotta. A kulturális osztályon nagy örömmel fogadták. A szomszédos iskolából küldték át. Mindig örült, ha tolmácsolni hívták, mert könnyebb feladat, mint tanítani, és érdekes emberekkel találkozik.
– Szervusz, Tünde! Tudod, sok más embert is lehetett volna választani erre a tolmácsolási feladatra, de pont rád gondoltunk. Annyira szuper, hogy két idegen nyelven is beszélsz!
Persze, gondolta Tünde, így kevesebb embert kell alkalmaznotok.
– Három csoport is érkezik. Angolul a finneknek és hollandoknak, lengyelül pedig a lengyel testvérvárosból érkezőknek kell segíteni.
A két idegen nyelven beszélő tolmács kicsit elkerekítette a szemét. Biztos, hogy meg tudja ő ezt csinálni? – gondolkodott magában. Nagy kaland lesz, az biztos.
Lapokon kinyomtatták számára mindhárom testvérváros tagjainak névsorát és a programjukat. Szerencsére nem egyszerre érkeztek.
– Még egy dolgot nem tisztáztunk – tért a tárgyra a tolmács. Hogyan díjazzák a tevékenységemet?
– Nem kell aggódni, jól jársz majd. Egyben kifizetik az egész összeget, nem lesz levonás. A végén számold össze, hány órát tolmácsoltál. – nyugtatja meg az intéző kisasszony.
– A finn küldöttség már itt van a szállodában. Mindenki a már húsz éve tartó városok közötti baráti kapcsolatot megünnepelni jön. Odaadom a polgármester szövegét is angolul, hogy fel tudj készülni másnapra.
Hazafelé menet Tolmács Tünde eltervezte, hogy otthon kikeresi a megfelelő hivatali szakszavakat. Egy kicsit izgult, mert pont aznap megfájdult a torka és köhögött is. Be is ment egy patikába, vett szopogatós gyógyszert, nehogy munka közben jöjjön rá a köhögés. Már nem mondhatta vissza a munkát.
Másnap tízre érkezett a könyvtár nagytermébe, amely teljesen megtelt. Összerándult a gyomra. Nem szokott ilyen nagy hallgatóság előtt fordítani. Arra számított, csak 10-15 ember lesz. Nagy örömére ismerősök is érkeztek a holland testvérvárosból. Néhány éve ő is járt ott az igazgatónőjével.
Délutánra Egerbe utazott a külföldi vendégcsapat. Buszozás közben tudott pihenni. Ám Egerben meglepetések sorozata érte. Egy kerekasztal beszélgetésre hívták meg a társaságot. Az egriek tolmácsa megbetegedett, Tündét bízták meg ezzel a feladattal is. Nem volt választás, el kellett vállalni. Egek Ura! A kerekasztal körül az egyik férfi kamerát tartott a kezében és mindent felvett. A tolmács nagyot nyelt és összeszedte magát. Mindegyik felszólalásra odafigyelt. Közben mosolygott mindenkire, ahogy illett. A felszólalók nem álltak meg 2-3 mondat után, hogy megvárják a fordítást, mint a finn polgármester. De ő szerencsére mindenre emlékezett és képességei szerint fordította.
Az ezt követő fogadáson is beszélgetni akartak egymással a meghívottak, szükségük volt tolmácsra. Akkoriban még kevesen beszéltek angolul. Emiatt a két idegen nyelven beszélő tolmács alig tudta megkóstolni a feltálalt finomságokat, pedig már korgott a gyomra. Forró citromos teát kért a torka miatt.
A városnézést igaziból pihentető szünetként élte meg. Az idegenvezető jól beszélt angolul. Tolmács Tünde megtudta, hogy az esti vacsoránál már a lengyel tudását is használhatja.
– Biztos, hogy nincs még egy tolmács estére? – érdeklődött a szervező hölgytől.
– Sajnos nincs, azt a török delegáció fogadására küldték fel Budapestre.
Estefelé már forrósodott a feje a sok használattól. A két idegen nyelven beszélő tolmács attól félt, ha egész nap angolul beszél, nem jutnak majd eszébe a lengyel szavak. De a darwini reflex kiválóan működött. Amint az új vendégek megszólaltak lengyelül, már tudta is a megfelelő választ szintén lengyelül. Nagy kő esett le a szívéről. Innentől folyékonyan beszéltek egymással.
Author: Gardynik Katalin
Gardynik Katalin vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban lakom. Hét évig éltem Lengyelországban is. Mielőtt nyugdíjas lettem, angolt és magyart tanítottam egy hatvani általános iskolában. Gyermekkoromban kedvenc időtöltésem az olvasás volt. Emlékszem, három hét alatt hat könyvet is kölcsönöztem a könyvtárból, hogy elolvassam. Régebben nem gondoltam arra, hogy írással foglalkozzam. Mindig nagyon szerettem utazni, mert utazás közben sok érdekes emberrel találkoztam, gyönyörű helyeken jártam és feltöltődött a lelkem. Anyukám többször mondta: egyszer könyvet kellene írnod az élményeidből. Mikor rátaláltam a pályázási lehetőségre, felcsillant a szemem. Végre van motivációm, hogy rendszerezzem történeteimet! Remélem, más is szívesen olvassa.
