Rózsa Iván: Mária intelmei

Rózsa Iván: Mária intelmei

„Inkább legyél pénzváltó, mintsem Megváltó!
Nagyobb a haszon, és kisebb a rizikó…
Tudod tulajdonképpen; mit is akarsz, fiam?
Túl hirtelen történt minden, túl gyors az iram…
Kérdezik barátnőim is: ugyan mi van veled?!
Asszonyt hozol a házhoz, megjön végre az eszed?!
Azok rúgnak majd beléd, akik most ajnároznak!
Behúzzák fülük-farkuk, s kakasszóra megtagadnak…
Pajzsra emel a nép, majd a mélybe taszít…
És a főpapság is kezdetektől ellened uszít!
Magadra maradsz, nem lesz melletted senki:
De nem igaz, hogy így kell ennek lenni!
Állj meg félúton, fordulj vissza, hallgass anyádra!”
De Mária hiába intette így Jézust, mindhiába…

Budakalász, 2019. február 25-26.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A természet csendje

A természet csendje   Lágy szél simít végig a fák lombján, napfény pihen a rétek arany porán. Madárdal ring a tiszta ég alatt, s békét

Teljes bejegyzés »

Nyári fényben

Nyári fényben   Nyári napfény pihent a rétek ölén, arany csillám táncolt a folyó tükrén. A szél virágillatú álmokat hozott, s minden perc közelebb vitt

Teljes bejegyzés »

Mosolyból épült nyár

Mosolyból épült nyár   Van egy város valahol bennem, fényes utcák halk ölelésben, ahol a reggelek lassan indulnak, és a percek többé nem szomorúak.  

Teljes bejegyzés »

Érintésed nyomán

Érintésed nyomán   Mint hajnal után a csillogó folyó, úgy simul hozzám minden szó. Szemedben csendes nyarak tüze ég, s melletted új világ született rég.

Teljes bejegyzés »

Zemanikék kredencei

  A nagyobbik most nálam éldegél, a kisebbik a húgomnál. Régen együtt laktak és úgy összetartoztak, mint két elválaszthatatlan testvér, a Nővér és a Húgocska.

Teljes bejegyzés »

A természet ölelésében

A természet ölelésében   Mikor hajnal csillan a hegyek peremén, a szél halk dalával végigsuhan felém, a rétek ölén még harmat álmodik, s bennem a

Teljes bejegyzés »