Indulj el!

Az édesanyám más, mint a többi,

szívét a bánat örökké gyötri.

Ez igazából belőlem fakad,

mert ajkamon nem járnak a szavak.

 

Szemébe szomorúság költözött,

lelke nem ismeri az örömöt.

Gyakorta csak azon gondolkodik,

hogyan segíthetne sorsomon itt.

 

Tehetetlenség emészti folyton,

nincs neki perce se, hogy nyugodjon.

Minden vágya, hogy én olyan legyek,

mint a más, egészséges emberek.

 

Fentebb mégis másképp ítélkeztek,

nekünk szebb napokat nem engedtek.

Én diktálom neki e sorokat,

habár ezek vigaszt nem okoznak.

 

Indulj el anya! Merj mást is tenni!

A helyzeten nem változik semmi.

Néha kell, hogy hagyd pihenni magad!

hogy nekem is újabb erőt adhass!

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Mementó

Ahogy a csepp csobban, és a csend szétrobban, mert lehull a vízatom, és koppan a talapzaton, úgy jajdul fel a tudat, mikor fájón rámutat, hogy

Teljes bejegyzés »

Sárga-barna

Lucskos avarban járda se látszik, egy lány áll zavartan, látom, hogy fázik. Arany haja csillan a fényben, ideje mennem, nem szabad néznem. Zsíros iszapban, kiskutya

Teljes bejegyzés »

Eljött újra

  Itt van az ősz és szebb, mint eddig valaha, Belepi az erdőt cinegék kacaja. Bukfenceznek a levelek, egymást váltják, Kizárt, hogy ezt valaki ne

Teljes bejegyzés »

Az okos puli

Héthelyi Krisztina Az okos puli November másodikán, halottak napján kutyák gyülekeztek a temetőbe eszmét cserélni. Nagyon vigyáztak azonban, hogy elkerüljék az őrt, mert akkor úgy

Teljes bejegyzés »

Héthelyi Krisztina: Csonti

Héthelyi Krisztina Csonti A kisfiú elégedetten nézte az égből hulló fehér pelyheket. Az apja megígérte neki, ha elég hó esik, kimennek és együtt hóembert építenek.

Teljes bejegyzés »