A kék ég szavai

Kék eget pillantva,
Sok mindent látni benne,
a felhők rejtenek valamit,
Szavakat érzéseket.
Olykor látok arcokat,
Keresem a gondolatokat,
melyek átjárnak,
Rád gondolva,
Másképpen látok,
Megáll a felhő,
vagy csak lassan halad,
Észreveszem benne szavad.
Mit is akarsz nekem mondani
Felfedem a rejtélyt,
azzal, hogy a gondolataim,
rólad szólnak.
Megjelenik arcod a homályban,
de én bevéstem,
Örökre kitörölhetetlen,
a felhőket nézve,
téged látlak,
Ragyogva nézel rám,
Elmerülök mosolyodban,
felhők szavaiban,
melyek hozzám szólnak.
2021. Április. 8.
Toldi Gábor
Author: Toldi Gábor

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A mesélő macskakövek

A mesélő macskakövek Járom az utat, a macskaköves utat, ahol a múlt és a jelen együtt futnak. Minden csillogó kő egy régi történet, a talpam

Teljes bejegyzés »

A titánok tánca

  Volt egyszer két ember, akikre senki sem fogadott volna. Az egyikük a vihart szerette, a másik a csendet. Az egyikük tűz volt, a másik

Teljes bejegyzés »

A halál három hulláma

A kijelzőn úgy cikáztak a gammahullámok, mint a legyek után kapkodó fecskék. Gintaras Banionis operátor megigazgatta a friss géllel megkent elektródapárnát a páciens homlokán. Az

Teljes bejegyzés »

Fogj ecsetet

Fogj egy ecsetet, s mártsd bele szivárvány színeibe, fesd be vele szívedet, s szívemet színesre. Szürkeség ne fedje be napjainkat, homályos tükörkép lelkünket ne eméssze.

Teljes bejegyzés »