Beszélgetés egy bokorral, amelyet kivágtak ugyan, de a föld alól mégis kihajtott…
Galagonya húsvét
-Látod? Visszatértem
A Föld alól újra,
Mint az a néhai
Krisztus, kit megöltek.
A gyomverte földben
Bár nem vettél észre,
De zöldbe borultam
Már lassan egy éve.
-Valóban nem hittem,
Élhet a gyökér lenn,
Mert fájt pusztulásod,
Az elveszett jóslat.
Láttam ugyan lombod
Az első tavasszal,
Ám védtelen díszed
Ágtövis nem óvta.
-A töviskoronám
Már nem fegyver többé.
De felveszem újra,
Hogy rám ismerjetek.
Látod az akácot?
Késsel hadonászik
Mint oktalan gyermek.
Az én utam nem ez.
-Én hagytam, hogy meghalj…
Hallgattam, nem szóltam…
Sőt mondtam, tehetik…
Másért fájt a szívem.
Nem láttam a jövőt.
Vérrög zárta lelkem.
A sírba nem szálltam,
De peremén jártam.
-Most már nem kell félned.
It vagy újra, és élsz.
És látod? Láthatatlan
Részem elkerülte a vég.
Virágesőt ne várj,
De a láthatón túl
Terem neked világ,
És te is talpra állsz.
S. F.
2021. 04. 18-20.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július
