Boldog voltam, hogy tanári állást kaptam egy fővárosi gimnáziumban. Ez a 80-as évek elején, amikor történetünk játszódik, nem kis dolog volt. Frissen végzett tanárként nagyon nehéz volt elhelyezkedni. Valószínűleg többet képeztek belőlünk, mint amennyire ténylegesen szükség volt. Az iskolák válogathattak belőlünk. Sokan nem is tudtunk a diploma megszerzése után rögtön tanárként állást találni, így többen máshol kezdtük el munkás életünket.
A lányok különösen nehéz helyzetben voltak, mivel az első kérdés minden állásinterjúnál az volt, hogy mikor akar majd szülni. A tanári pálya annyira elnőiesedett, hogy az iskolák mér eleve férfi tanárt kerestek. Az, hogy ki milyen eredménnyel végzett, mit tett le esetleg már hallgató korában az asztalra, a legcsekélyebb mértékben sem számított.
Én sem tanárként kezdtem pályafutásomat, hanem egy a rendszerváltás idején szinte az elsők közt megszűnt iparvállalatnál. Ez mindössze egy év volt, de az nagyon tanulságos. Annyira szörnyű volt az üzem helyzete, hogy már akkor éreztem, ez a cég nem húzhatja sokáig, ami pár év múlva ténylegesen el is következett.
A tanítást megelőző nyáron már elkezdetem foglalkozni azzal, hogy mit is kell majd tanítanom, hogyan építem fel a tanóráimat, milyen óravázlatokat készítek stb. Tehát nagy lelkesedéssel mentem új munkahelyemre.
Az iskola épülete U alakú volt. Az U szár egyik földszintjén a tanári szoba volt, a fizika előadó és a mellette lévő szertár az U szár másik végén az első, a kémia a második emeleten. Tehát a szép nagy épület épp ellentétes végén. A kísérleti eszközöket onnan kellett az osztályokba bevinni. Ezek szép kis séták voltak a 15 perces szünetekben.
A legemlékezetesebb az első kísérletes órám volt. Előző délután gondosan összeraktam a kísérletet, legalább is én azt hittem, mely a Daniell elem bemutatása volt.
A kémia szertárban szépen előkészítettem egy-egy főzőpohárba a cink-szulfát és a rézszulfát oldatot, plusz egy harmadikban a konyhasó-oldatot itatóspapírokkal együtt a sóhídnak, a cink- és a réz-darabokat elektródáknak. Lementem az első emeleti fizika szertárba egy nagy rombusz alakú voltmérőért, majd összeállítottam és kipróbáltam az elemet. Szépen működött, a voltmérő 1 V körüli feszültséget mutatott. Végül mindezeket tálcára tettem és elégedetten távoztam.
Majd elérkezett a másnapi óra. Bevittem az osztályba a szépen tálcára készített oldatokat és a többi szükséges tárgyat. Illetve az utolsó pillanatban azokat még kiegészítettem a szertárban. Észrevettem, hogy több cinklemez is van, ezért a tálcára tettem még kettőt.
Az óra rendben folyt. Nagy élvezettel kezdtem el magyarázni a Daniell elem felépítését. Felrajzoltam a táblára az összeállítást, majd következett a kísérlet. Mindent összeraktam úgy, mint az előző délután, a sóhidat a két oldat közé, majd az elektródákat és mértük a feszültséget. A műszer azonban nem mutatott semmit!
Nem értettem a dolgot. Hiszen az előző délután minden rendben volt. Ezt el is mondtam a diákoknak, akik megértően hallgattak. Leírtuk, hogy mit kellett volna tapasztalni, majd kicsöngettek. A szünetben még tovább próbálkoztam a kísérlettel az osztályteremben. Kicseréltem az órán használt cinklemezt és lám, akkor működött a kísérlet. Szerencsére még a legtöbb diák bent volt a teremben és így láthatták, hogy tényleg 1 V a feszültség.
Mi lehetett a hiba? Miért nem sikerült a kísérlet a tanórán? Mit csináltam másképp, mint előző nap délután?
Rájöttem, hogy abban különbözött az előző délutáni és a tanórai összeállítás, hogy egy másik cinklemezt használtam elektródának, mit előző nap délután, mivel a tanóra előtt tettem még néhányat a tálcára, biztos, ami biztos, legyen nálam. Ezt nem kellett volna! Mert ezek közöl használtam az egyiket. De ezek felületén elég vastag oxidréteg volt már. És azt a használat előtt le kellett volna kaparni.
A következő órán ismét bevittem az összeállítást, mely akkor már jól működött és megbeszéltük az előző órai sikertelenség okát.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/