Elmentél,nézek utánad
ma nem is kék az ég
szürke,mint a függöny
melyen keresztül követem
lépteid.
Nem mondtál semmit,semmit
reggeli csókot sem kaptam,
csak az arcod beszélt némán,
közömbösen nyelted le a szavakat.
Megmeredtem a feszültségtől
hisz oly korán volt még,
meleg volt még a takarónk
de a szívedre rátapadt a dér.
Néztelek,engedtelek,tehetetlen
bambulás rám nehezedett.
Itt maradtam egyedül, némán
a reggeli szürke fényben ,mint
egykoron ,ez már ismerős,
ez a szívszorító érzés .
Author: Szécsi Károly
Az alkotás valami pluszt ad ebben a rohanó világunkban, felszabadítóan és nyugtatóan hat a lelkemre. A belső világomat mutatom meg így. Az érzelmeimet előhívom, láthatóvá teszem. Akik értik a sorok között a mélységet is látják, érzékelik. Alázattal várom mindig, hogy legyen időm az írásra, és nagy nyugalmat érzek általa. Mindenkinek jó tollforgatást! Írni jó!