Fulladok, bár lélegzem.
Remegő ajkaimat a félelem fonalai vonják körbe,
Arcom eltorzul, a felismerés a gyomrom rántja görcsbe.
Fulladok, bár lélegzem.
Szemem résnyire felnyitom, hideg kék szeme világít felém,
Nyomot hagyva a tekintete, tudtam, eljött a rém.
Fulladok, bár lélegzem.
Lelkem lángja pislákol, küzdelmek árán ég,
Kialvása előtt az utolsó ajándéka: semlegesség.
Mosolygok.
Tudom, lelkem ajándéka nem a vég, a kezdet,
Mosolygok, tudom, az éjkirály többé nem emel rám kezet.
Author: Utiné Kutas Klaudia
Gyerekkorom óta az írás az egyik legfontosabb önkifejezési formám. Rövid novelláimban elgondolkodtató, mélyebb témákat dolgozok fel, míg hosszabb műveimben a fantasy világába merülök el, ahol a képzelet határtalanságát élvezhetem.
10 Responses
Nagyon mély írás, szívesen látnék több ilyet.
Kedves Ferenc, nagyon köszönöm!
Rövid, találó, megindító. Csak így tovább Klaudia!
Kedves Petronella, nagyon köszönöm!
Nagyon tetszik! Szívesen olvasnék még hasonló írásokat!
Kedves Erika, köszönöm szépen!
„Mosolygok.
Tudom, lelkem ajándéka nem a vég, a kezdet,
Mosolygok, tudom, az éjkirály többé nem emel rám kezet.”
Érdeklődéssel és tetszéssel olvastam soraid.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita! Nagyon szépen köszönöm!
Megtévesztő, több szálon fut a gondolatmenetem az olvasás közben. Mindez jó értelemben. Sejtelmes is, érdekes, felkeltette a figyelmemet.
Kedves Szilvi, Köszönöm szépen!