Szerettük a csendet mind a ketten.
A padon ülve néztük a nap sugarát,
ahogy a nedves aszfaltot fényében fürdette,
s ránk villantotta tűzforró mosolyát.
Páratlan boldogság ért szívemhez,
mohón ittam magamba közelségedet,
könnyű lélekkel csatlakoztam a végtelenhez,
hálát adva azért, hogy veled lehetek.
Egyetlen szó sem esett közöttünk –
lélekben tudtuk, ugyanarra gondolunk.
A múló idő mindig settenkedett köröttünk,
de azért így is volt néhány szép napunk.
A csendben szellő rezdült, lomb zizzent,
egy közeli bokorból madárdal fakadt,
egy bozontos felhő a nap elébe libbent,
s összemosta az enyémmel az árnyékodat.
Éreztük, lassan eljön az este:
hajam, s hajad színét őszre festette át,
de mit se számít, míg fogom kezed a kezemben,
s úgy indulunk haza az ismert téren át.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
