Jutkának (alias Cica)
szeretem a nyitott ajtót.
szeretem, ha te állsz a nyitott ajtóban.
szeretem, ha állsz a nyitott ajtóban,
és rám vársz.
szeretem, ha a nyitott ajtónak dőlsz.
megtépett hajjal, ruhával,
rád nézek, és újból elfog a fáradt,
de édes vágy.
s az ágy!
csinálnál selyempapírból magadnak
kis titokörző ruhácskát,
rajta pici édes felhőcskéket,
rózsaszínt, sárgát, fehéret,
melyek selymesen,
sokatsejtetően csillognak, zizegnek,
és egy érintésemre
a semmibe hullnak,
és te ott állsz előttem: meztelenül, kihívóan, és szemérmesen!
és keresed
a szememben a szemedet,
a testemben a testedet,
az örömömben az örömödet.
szeretlek!
1975.01.10., 19 évesen
illusztráció: „szőke a nyitott ajtóban”
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
A „szemérmesen” című lírai szöveg egy csendes, belső térben kibomló vallomásként olvasható, amelyben a megszólított – a szeretett lány – szemérmessége válik a jelentés egyik meghatározó tengelyévé. Ez a finoman visszahúzódó jelenlét nem távolságot teremt, sokkal inkább egy rezgő, feszültséggel teli közelséget, ahol a kimondás és elhallgatás határán születik meg az érzelmi intenzitás.
A vers líraisága egy intim, belső dialógus formájában bontakozik ki: nem kifelé irányuló közlés, hanem egy befelé figyelő, megszólító mozdulat, amely egy elképzelt jelenlétet – a nyitott ajtóban álló kedvest – próbál megidézni és elérni. Nyelvezete áttételesen érzéki, ugyanakkor fegyelmezett és finoman kimunkált, ahol a jelentésrétegek nem direkt kijelentésekben, hanem sejtetésekben és érzelmi rezdülésekben formálódnak.
A retorikai szerkezet pulzáló jellegű: a megszólítás, a közelítés és a visszahúzódás ritmusa adja a szöveg belső mozgását. Ez a hullámzás teremti meg azt a sajátos feszültséget, amelyben az intimitás egyszerre vágyott és óvatosan távol tartott. A szimbolika a szemérmes női jelenlét köré rendeződik, amely egyszerre védett, törékeny és vágykeltő, így az erotikus réteg nem közvetlenül jelenik meg, hanem finoman áttételes, sejtető formában.
A metaforikus képhasználat visszafogottan lírai: a nyitott ajtó a közelítés lehetőségének szimbóluma, az ágy az intimitás és vágy térbeli leképezése, míg a szem nem közhelyes „lélektükörként”, inkább a belső állapotok finom visszfényeként jelenik meg. Az érzékiség így nem explicit, hanem hangulati és képi rétegekben oldódik fel, fények, árnyékok és testközeli utalások finom játékában.
Ez az érzékenyen hangolt visszafogottság erősíti az érzelmi feszültséget, amely végig hullámzó: közeledés és visszahúzódás váltja egymást, mintha maga a megszólított jelenlét is egyszerre hívna és elérhetetlen maradna. A vágy nem kitör, hanem lassan, rétegesen bontakozik ki, fokozatosan mélyülő belső mozgásként.
A vers hangzásvilága lágy, suttogásszerű, a ritmus inkább belső zeneiségből fakad, mint formai kötöttségből. Stilisztikai eszközei – az ismétlések finom variációi, a képi sűrítés és a visszatérő motívumok – mind ezt az érzelmi hullámzást erősítik. A tipográfia töredezett, légies elrendezése is a kimondatlanság és a belső beszéd ritmusát követi, mintha a sorok a gondolat és az érzet lélegzetvételéhez igazodnának.
Összességében a szöveg egy érzékeny, erotikusan is átitatott, mégis visszafogott belső vallomás, amely a szemérmességet nem akadályként, hanem az intimitás egyik legfinomabb és legkifejezőbb hordozójaként láttatja.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
2 Responses
„és keresed
a szememben a szemedet,
a testemben a testedet,
az örömömben az örömödet.
szeretlek!”
Nagy tetszéssel olvastam, talán fiatalon még valóban ilyen romantikus a férfi is, és ki meri mondani a vágyait, meg meri mutatni az érzéseit.
Szeretettel: Rita
hm. hát igen. „talán”. bár nekem, azt hiszem, nem csak fiatalon ment (bár akkor tagadhatatlanul még jobban…).
lehet, hogy ez (is) valamiféle gén-függő dolog?
köszönöm, kedves Rita, és örülök, hogy érzékeny fülekre/lélekre találtak újra ezek a régesrégi soraim – gondolataim is!