Nem
tudom miért, de azt tudom, kiért olyan nehéz a szívem. Hihetetlen,
hogy elmentél. Fel sem tudom fogni, csak a fájdalom emlékeztet Rád.
Sokkal többet ért nekem a barátságod, mint bármilyen világmegváltó
szenvedély. Társam voltál, alkotó-társam. Gyógyítottál, teremtettél.
Úgy szórtad szét szeretetedet, úgy tudtál adni, ahogy csak
keveseknek adatik meg. Csendes, halk szavú férfi voltál. Néha haragos, azokra akik
bántották szeretteidet. Ha embertelenséget láttál, nem hagytad szó
nélkül. Lehajoltál a törött szárnyú madárért, leszakított virágért,
esendő emberért. Igen, Te ember tudtál maradni, ebben a mai, zűrös,
rohanó, érzelmeket szégyenlő, sőt megtagadó világban. Nehéz
búcsúzni, hiszen idő előtt mentél el... Annyi terved volt még, annyi
befejezetlen tennivalód?! Egymás verseit csiszoltuk, a Te jellemed
csiszolatlan gyémánt maradt - most már örökre.
|
