Lengyel Szabó László: Gyásztavasz

Hej mandulavirág !!
Tavasz - Március.
Ballagok a kaptatón
felfelé a fiatal estében.
Nem mondhatom ki
a kimondhatatlant,
nem írhatom le
a leírhatatlant.
A szív szegény,
nem tud fájdalmában
megpattanni,
csak
piheg,
mint meglőtt
madár
halálos sebe alatt.
Micsoda kontraszt,
habfehér virág és
fekete éjszaka.
Fújdogál a tavaszi szél,
az égbolt peremén
fázósan térdepel,
néhány halvány,
kis csillag.
Istenem!
De kutya
hideg
lett.

Lengyel Szabó László: Tűzbe, Vízbe, szemeimbe

Tűzbe ne nézz
megigéz, elégsz

Vízbe ne nézz
mélybe ránt, elemészt

Szemeimbe ne nézz
az ördögöt ne idézd

fekszel vele tüzes ágyba
sárga lángra láng a párna
oltanád már tűzzel-vízzel,
kínjaiddal, gyötrelmeddel,
borral, csókkal, öleléssel
sohasem volt szerelemmel

Inkább nézz a tűzbe,
Inkább nézz a vízbe,
csak a szemeimbe
jaj, az istenért, ne.

Lengyel Szabó László: A parton állok

Én most immár,
pettyes angyal-bőrömet
levetkezem.
Lássa!
Bárki lássa izzó-vér
énemet.
A parton állok,
fájdalmas, nyers - hús
lüktetésben.
Egy régi dallam,
foszlánya megérint.
Hívogat a sárga
csónak.
A túlsó oldalon
valaki, tárt
karokkal integet.
Fúj a szél,
s valahol a violák
szíve
halkan megdobban.

Lengyel Szabó László: Kín

Háromnegyed hat.
A percmutató hegyén
érik a pillanat,
az óra rugója megpattan,
berreg, kattog, szétesik;
légkalapácsos ördögök
törik szét,
hasítják kegyetlenül fel
álmom óvó burkait.

Lengyel Szabó László: Kora tavasz

Méla akác - hajol,
a tó fölé.
Olvad a parton
a hó
a vizes latyak
buborékol.
Életre kel a
föld, a víz
a lég.
Valami kirobbanó,
nagy rejtett öröm:
öröm feszül
a rügy hegyében,
s a szívem rejtekében,
valami édes keserű íz,
mint egy meg nem érdemelt,
finom falat íze,
borzongással és
kéjjel teli,
ki sem talált
gyomorszájban lüktető
finom kicsi
halál is
koratavasz.

Lengyel Szabó László: Karácsony

Koldus ül a járdaszélen.
Hull a hó.
Hull a falábra -
hull az emberek arcába.
Fillérek hullnak a sapkába.
Karácsonykor a gonosz is jónak akar látszani,
- hát dob neki.