|
A barokk egyetemes igénnyel föllépő európai művészettörténeti korszak, stílusirányzat. A barocco olasz kifejezésből származik. Ez a kifejezés a szillogista logika egyik műveletére utal, jelentése: nyakatekert okoskodás. (Francia jelentése: bizarr, különleges.) A barokk kor és stílus a reneszánszot, illetve a késő-reneszánsz manierizmust váltotta fel; a 16. század utolsó harmadától a 18. sz. közepéig, második harmadának végéig terjed az európai irodalomban (természetesen az egyes országok, kultúrák esetében találhatunk eltéréseket).
A 16. század utolsó harmadától kezdve (egyesek a tridenti zsinathoz, mások a németalföldi forradalomhoz, ismét mások pedig a török birodalommal kialakuló egyensúlyhoz kapcsolják). Európában új gazdasági, társadalmi, ideológiai folyamatok bontakoznak ki. Megszilárdul a feudalizmus, létrejönnek az abszolút monarchiák - ugyanakkor elmozdulás kezdődik a polgári társadalom felé. Az állam - bár kezdetben igencsak támaszkodik az egyházra és a vallásos világképre - lassan megteremti a modern gazdaság kereteit. Új mecénási gárda jelentkezik. A reformáció támadásai következtében megingott katolikus egyház is ellentámadásba lendült híveinek visszaszerzéséért ezt az áramlatot nevezzük ellenreformációnak. Természetesen a védekező protestánsok ugyanúgy az államtól várják a segítséget, mint a katolikusok. Olyan világnézet alakul ki, amely - kapcsolódjon akár a középkorhoz (katolicizmus), akár a reneszánszhoz (protestantizmus) - közös abban, hogy szakít a humanizmussal, a világi lét problémáival nem foglalkozik (kivéve, ha ezek gazdasági jellegűek). Erősödik az irracionalitás, a miszticizmus; megfogalmazódik a földi, az emberi világ megvetése - ez kettős kifutású lesz: egyrészt az egyén aláveti magát a hitnek (egyháznak és államnak), másrészt létrejön a kozmopolitizmus (az egyénnek alárendelt világ). Európában háborúk dúlnak: a rendiség az abszolutizmussal küzd (polgár- és vallásháborúk), centralizációs és decentralizációs erők feszülnek egymásnak (szabadságküzdelmek) és ott van a török. Ázsiában, Amerikában és Afrikában az európai civilizáció "hatékonyságát" teszik próbára - az Andok fennsíkjain pedig megvalósulni látszik a jezsuiták utópikus állama. Ez volt a társadalmi háttere a barokknak, amely az európai művelődés történetében a reneszánszt követő nagy korszak egész kultúrájának, művészetének és irodalmának legfőbb stílusiránya.
A barokkot szokás időben szakaszolni - beszélnek korai, érett és késő-barokkról, ám ennél fontosabb az, hogy jellegét, tartalmát tekintve két nagy csoportot különítenek el: a főúri, katolikus barokk - meghatározó áramlata a katolikus ellenreformáció: a tridenti zsinat határozatainak érvényesítése (pl. tiltott könyvek jegyzéke, jezsuiták, inkvizíció). Ezt támogatja (illetve saját céljaira használja fel) a feudális abszolutizmus sajátos hatalmi formája: az önkényuralom (szövetség Rómával). Ez az irányzat archaikusabb, hagyománytisztelőbb, ugyanakkor hajlékony és rugalmas annyira és ahhoz, hogy minden réteg bizalmát és támogatását megnyerje. A másik nagy csoport: a polgári, protestáns barokk - jellemzője lesz a különböző protestáns felekezetek vallási elmélyülései, szekták jelentkezése (érdekes az egyeztetési kísérlet elvetése: mindenki támadja a jansenizmust = azaz világ tagadás, művészetellenesség és az ember bűnösségének vallása). Ez a vallási-kulturális felfogás úgy és azzal erősíti a helyi abszolutista igényeket, hogy hitbeli érvekkel támogatja a katolikus abszolutizmus által fenyegetett országokat (a vallás átpolitizálódása). A polgári barokk újítást hirdet, ugyanakkor merevebb (védekezik).
Európa szerte nagy horderejű társadalmi megmozdulások zajlottak, amelyeknek sorozata végül 1789-ben a francia forradalomba torkollott. Itáliában a félsziget déli részét uralmuk alatt tartó spanyolok és a franciák vetélkedtek egymással a terület fölötti teljes ellenőrzés megszerzéséért. Az idegen érdekeknek kiszolgáltatott kis városállamok elvesztették a függetlenségüket. Az általános politikai és gazdasági hanyatlás viszonyai között csak három állam tudta a korlátozott önállóságot megtartani: az Egyházi állam, melynek hatalmát a katolikus országokból beáramló vagyon biztosította; Észak-Itália nyugati részén Savoya, amelynek uralkodói ügyesen aknázták ki a spanyol-francia érdekellentétet; és a törököktől elszenvedett vereségek ellenére is még mindig tekintélyes Velence. Franciaország a 17. században - XIII. és XIV. Lajos uralkodásának idején - szilárd abszolút monarchia. Felvirágzását olyan kiemelkedő képességű államférfiak jó gazdaságpolitikájának köszönheti, mint Richelieu, Mazarin és Colbert. A király személyében összpontosuló korlátlan központi hatalom a polgárságnak juttatott kedvezményekkel, az ipar és a kereskedelem támogatásával kompenzálta a nagybirtokos nemesség politikai törekvéseit. A 18. században ez a labilis egyensúly felborult. A gazdaságban egyre nagyobb teret hódító polgársággal szemben a monarchia arra kényszerült, hogy saját érdekei védelmében a feudális réteget pártolja. Az elkerülhetetlen ütközés 1789-ben a társadalom rendjét alapjaiban megváltoztató forradalomban robbant ki. Angliában a polgárság az árutermelő nemességgel szövetségre lépve 1649-ben megdöntötte a monarchiát s kikiáltotta a köztársaságot. A súlyos gazdasági helyzet s a vele összefüggő politikai válság azonban rövid idő után a parlamentáris rendszer korlátozásához, majd később, 1660-ban - az alkotmányos kormányzati forma fenntartása mellett - a királyság visszaállításához vezetett. Ausztria a soknemzetiségű Habsburg monarchia központi tartománya. A 17. század végén, a törökök fölött aratott győzelem után számottevő nagyhatalom. Már addig is jelentős területei (Csehország, Magyarország, Szilézia, Horvátország) mellé a 18. század elején megszerzi Lombardiát, sőt egy időre Nápolyt és Szardíniát is.Csehország a Habsburg birodalom része. Társadalmi fejlődését a gazdasági alárendeltség és a kíméletlen németesítési politika korlátozza.Németország politikailag erősen széttagolt. Az egész Európát megrázó, de legsúlyosabban Németországot érintő harmincéves háború következményei bénítják. A háborút lezáró westfáliai béke (1648) a feudális viszonyokat rögzítette. A német területen megközelítően 300 kisebb-nagyobb fejedelemség osztozott. A gazdasági és politikai egység hiánya, a kereskedelmet gátló vámhatárok sokasága hátráltatta a fejlődését.Oroszország a 17. század végétől néhány évtized alatt behozta az elmaradását, s kezdett felzárkózni a fejlettebb nyugati országokhoz. Nagy Péter cár a bojárok ellenállásának leverésével, az ipart és a kereskedelmet fellendítő reformokkal, s nem utolsó sorban sikeres külső hadjárataival megszilárdította a központi hatalmat. Uralkodásának három és fél évtizede alatt Oroszország európai nagyhatalommá vált.
Magyarország a 17. század végétől - Buda visszafoglalása és a törökök kiszorítása után - a Habsburg birodalom alárendelt tartománya. A polgári fejlődés kibontakozását, amelyet a Mátyás-kori kezdetek után a török hódoltság megakasztott, most a gazdasági elnyomás gátolta. A birodalom érdekeit szolgáló kizsákmányolás, a németesítő politika és az ellenreformációs egyház erőszakos térítő munkája a 18. század elején a nemzeti függetlenségért vívott Rákóczi felkeléshez vezetett. Leverése után az ország gyarmati sorba süllyedt.Összegezve: A barokk stílus sok közös jegyet mutat a manieristával, de a legjellemzőbb különbsége a hitbéli bizonyosság tükröződése. A barokk művész bizonyos önmagában és az isteni kegyelem által elrendezett, az által engedélyezetten megismert világgal. Egyedül a hit bizonytalansága aggasztja. (A középkorhoz képest olyan eszközöket alkalmaz, amelyek a reneszánszban jelentek meg először, ám "klerikalizálta" azokat). |
