AJÁNLÁSELŐSZÓTARTALOMÖNÉLETRAJZIMPRESSZUM

Megváltoztunk

Mondd, mennyit ér egy régi képzelet,
Miben mi ketten, most tán megvalósulunk?
Mit ér, ha ébren álmodunk,
Mosolygós, hű, baráti képeket
Egymásról, mint az angyalok?
Mit ér ma éjjel, hogyha mást ölel karom?
Lehet, hogy itt maradt a vonzalom,
Lehet, hogy ránk vigyáznak már a csillagok,
S lehet, hogy kell a csók - de nincs esély!
Mi köztünk volt, Te loptad el,
Így nem maradt, ki bennünk új életre kel,
És nincs több szenvedély.
Még átkarollak, mint egy jó barát,
S ajkammal festem épp arcodra szép jelem,
Hiszen miénk a legszebb érzelem!
Veled hazudtam annyi éjen át,
Hogy nincs sehol, hogy nincs velünk
A nászi vágy, a parttalan remény...
S most válaszod csupán enyém,
És csak Tiéd a szó - mi folyton kell nekünk!
Megváltoztál, vagy én voltam kevés,
Megváltoztam, Te is tudod!
Válladra hajtva most fejem elárulod
Nehéz titkunk, ha kell az ébredés?
Mesélj még önmagadról évekig nekem,
Hogy végre meglássam: ki voltál, vagy lehetsz!
S hogy kit szerettem... Most már elmehetsz,
Csak fogd kezem!
Többé ne hagyj itt, mert elporladok,
Eltűnök, mint a jégvirág
Tavasszal, hogyha ébred új világ,
Ha fényt remélnek méla ablakok.
Csak nézlek, és el sem hiszem,
Hogy így valóra vált az őszi gondolat!
A félve súgott bókokat
Nem hallja más. Továbbviszem
Agyamban víg tekinteted sugárdalát,
S egy újabb alkonyon talán
Megcsókollak, mint langy esők után
A Nap, ki megsimítja földfiát.
Szemembe nézel, s benne láthatod,
Másé a szív, mi egykoron
Érted remélt... Egy forró hajnalon
Téptem szét önmagamban - mégis átkozod
Döntésemet, mi házunk dőlt falán lebeg,
Mert túl közös volt, mint a bűn, Veled.
Szeretlek, s Nélküled
Élek megint minden napon, s vad éjszakán...
Más lettél, mégis újra várom azt,
Hogy visszajöjj, s maradj a Tűz,
Mi két karodba visszaűz,
És más helyett nyújthat megérdemelt vigaszt.
Más lettél, mégis visszatér
Belénk egy régi képzelet.
Mondd, mennyit ér, ha vétkemet
Elmosták könnyeim? Miénk a tél,
S ha jó így, nem kell több tavasz sosem,
És nyár nélkül szintén boldog leszek...
Engedj el most - a semmiben és benned elveszek,
S életre kelt az illatod, s az érzelem!
Mert azt hiszem, Te nem lehetsz ma más,
S én sem változtam meg, csupán az évszakok!
Ölellek, és boldog vagyok!
Igaz volt minden néma vallomás...

2005. január 4., Vác

< >