AJÁNLÁSELŐSZÓTARTALOMÖNÉLETRAJZIMPRESSZUM

Szárnyak nélkül

Bús táncot lejt az őszi Szél
Homályos ablakod megsárgult függönyén,
A hangom hallgatod, de már csupán a fény
Vigyáz, helyettem Ő beszél:
Ölelni jöttél? Vagy megölni csendesen?
Árnyam még ott kering szemed
Tavában, és még fog kezed,
De átrepít a fagyvirág e fényjelen...
Hisz ennyi volt a józanész
Álmodta kapcsolat, csak ennyi volt a Láz,
Ha testem itt marad, talán a Kéj aláz
Meg, mint rossz dalt a jó zenész.
Repülni volna jó, hegyek fölé, s tovább,
Ajkadról csókot lopva el...
Amíg a Nyár velünk telel,
Igéz a büszke Szó, ám egyre tétovább.
Itt hagynálak, de nem szabad
Félnem, ha háborog bókgyilkos éjszaka,
Alattam párolog lábad kihűlt nyoma.
Letörted angyalszárnyamat...
Mondd, hogy repüljek én? Törött ütőerek
Falába alvadtál, te Szív,
Detektoroddal visszahív
Emlékünk súlya. Vén hajnalra ébredek.
Egy őslidérc most visszaűz
Hozzád, miközben vár a Végtelen, s remeg
Négy kéz, négy szem, két száj, és lassan elveszek
Karodban, míg hevít a tűz.
Kint sír a táj, kövér száz cseppje felragyog,
Napszítta kép a Gondolat...
Nézz rám, és lásd meg önmagad,
Egy bennünk már a vér, hisz képmásod vagyok!
Így rajtad csüng a glória,
Fehér ruhában ülsz, s helyetted szól a Szél,
Réges-rég elkerülsz, de hallom mit mesél
A Vágy. Bennünk volt otthona...
Kedvetlen táncot jár a fáradt Képzelet,
Szobádban pislog rám a Múlt,
Szárny nélkül nem lesz visszaút...
De vállalom, bár fáj, hiszen még jó Veled!

2004. október 10.-11., Vác

< >