AJÁNLÁSELŐSZÓTARTALOMÖNÉLETRAJZIMPRESSZUM

A világ ellen

Meghalt a világ - csak az űr ölel át,
Nincs több szeretet, tovatűnt az öröm.
Egy szó töri szét a barát mosolyát,
Gyilkos szerelem fut az utcakövön.

Kábán remegek, de a csend felemel,
Lassan zörög arcomon őszi eső.
Fáj, mint amikor valakit keresel,
S végül egyedül hagy a holt szerető.

Mámor zakatol feszülő eremen,
Büszkén, vörösen kap a penge belém...
Álmot hoz a narkotikum - keresem
Tested, de az Árny nem jön ma felém!

Lázas tereken a Magány vicsorog,
Néhány falevélre lesújt a Halál!
Tépett felirat gonoszan vigyorog,
Aztán a vihar szekerén tovaszáll.

Álmos karomat simogatja a Szél,
Kódolt, rideg ösztönök esnek alám.
Fásult Idegen megigéz - jön a Tél!
Megküzd lila csókjaidért a szobám.

Véznán ideint a mogorva faág,
Halkul keresés morajában a Dal.
Alvadt szirom-ízbe merült a világ,
Elnyelte a békeszagú viadal...

Véres kezemet tapogatja a Fény,
Házak falain hadonászik a gyász.
Eltűnt akarásba szökött a Remény,
Sírboltba zuhant be az egykori nász.

Meghalt a világ! - A hiány velem él,
Rég őrzi az illatodat tenyerem...
Minden Te lehetsz, ez a nap, az az éj!
Nem küzdhetek ellened én sohasem...

2004. október 22., Vác

< >