User banner image
User avatar
  • Bora Ildikó

Bemutatkozás :
Bora Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője.
Eddigi életpályám során jó néhány foglalkozást űztem, voltam tanár, ügyintéző, ifjúkoromban operaénekesnek készültem, de az írásban találtam meg igazán önmagam. Minden egyes fázisát élvezem, az alapötlet megszületésétől kezdve a kézirat nyomdakészre formálásáig. Szeretek csukott szemmel révedezni, sosem látott világokban jönni-menni. A történeteimben az lehetek, aki nem vagyok, és a történeteim által lehetek az, aki valóban vagyok.
Gyermekkoromtól kezdve gazdag fantáziavilágról tettem tanúbizonyságot, az édesanyámtól hallott meséket továbbgondolva újabb és újabb történeteket találtam ki. Diákéveimben versekkel próbálkoztam, később felfedeztem, hogy a prózában is otthon érzem magam. Eleinte rövidebb humoros történeteket írtam, majd 2017-ben, az Aba Könyvkiadó gondozásában megjelent A rettegés piramisa című regényem, ami egy Egyiptomban játszódó, kalandokkal és szerelmi szállal fűszerezett bűnügyi história. Gyermekkoromban öt évet töltöttem Kairóban a családommal együtt, így a könyvben szereplő helyszíneket volt alkalmam a valóságban is megismerni. Rövidebb prózai műveim témáját egy-egy érzésből, hangulatból, színekből, illatokból merítem. Jártamban-keltemben figyelem az embereket, mozdulataikat, hanglejtésüket, és máris körvonalazódik a fejemben egy újabb novella szereplője.
2021 őszén csatlakoztam az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez, ez év novemberében jelent meg egy novellám (Lelki szemetes) az Irodalmi Rádió Szegény az ördög, mert nincsen neki lelke c. kötetében. Ettől kezdve az Irodalmi Rádió szinte valamennyi antológiájában olvashatók verseim és rövidprózáim.
Az Arte Tenebrarum Könyvkiadó 2022. évi versantológiáiban (Karma, Békevágy, Ki nem látott szépet) közölték három versemet. A Maradok #VERS #DAL Háló több antológiájában jelentek meg műveim 2022-2023-ban.
Díjak, elismerések:
A Maradok #VERS #DAL Háló 2022-es Nyitott antológia pályázatán Lila hajtincs c. novellám próza kategóriában harmadik helyezett lett.
Az Irodalmi Rádió szerkesztősége A természet poétája 2023. címet adományozta számomra, Őszök útján c. versemmel elnyertem az 1. díjat. Nádpálca c. novellámmal 2. díjat nyertem A természet tollnoka 2023. alkotói versenyben. Mindkét mű olvasható az Irodalmi Rádió Vetkőznek már a csalfa fák c. antológiájában.
Csak azért is c. rövidprózai alkotásommal 3. helyezést nyertem az Irodalmi Rádió Novellák 2023. pályázatán. A mű megjelent a Cirkusz a moziban c. antológiában.
Esőerdők lilioma c. kéziratom második helyezést ért el a Mogul Kiadó 2023-as regénypályázatán.
Az Irodalmi Rádió 2024. évi szerelmes vers versenyén Emlékek telén, Csók a párnán és Szerelemrózsa c. költeményeimmel 2. helyezést értem el.
Az Irodalmi Rádió Falvak-városok pályázatán Halvacsora c. novellámmal 3. helyezést értem el 2024-ben.
Az Irodalmi Rádió Legszebb nyaram c. pályázatán Nyári álom c. versemmel 2. helyezést, a Novellák 2024. pályázaton Amikor nem kelt fel a nap c. novellámmal 3. helyezést értem el.
Az Irodalmi Rádió 2024. évi téli és karácsonyi pályázatán Holdfényes karácsony c. rövidprózai munkámmal 1. helyezést értem el.
Rendezvények, felolvasóestek:
2023. március 7-én „A lélek útja” - Krimiktől a költészetig c. szerzői estemen mutattam be verseimet Szegeden a Nemzetiségek Házában.
2024. január 11-én az Irodalmi Rádió Szófonó estjén olvastam fel Pozsonyi kifli c. novellámat Budapesten a KF & T Kft Galéria & Klubban.
2025. január 21-én került sor Hajnali víziók c. verseskötetem bemutatójára Szegeden, a Nemzetiségek Házában, ahol megzenésített verseim is elhangzottak. Közreműködtek: Zsoldos Árpád és Adrienn, az Irodalmi Rádió szerkesztői (moderálás, versmondás), dr. Schelz Zsuzsanna (ének). A verseket megzenésítette: Dudás-Szabó Erzsébet.
Megosztás
Megosztás