ifjabb Borlói Rudolf az Irodalmi Rádió szerzője

68 éves vagyok. Jócskán benne abban a korban, amikor az embernek át kell tekintenie az életét. Ami elmaradt és fontos, azt be kell pótolnia, ha még lehet.

Életem nagy részét a szakmámnak szenteltem. Közgazdász voltam: a legtöbbet a bérrel és a nyugdíjjal foglalkoztam. A hivatali munka mellett sokat publikáltam (de csak szakmai témákban), még egy nyugdíj-tankönyvet is írtam.

Mindeközben kisiskolás korom óta verseltem és néha rövidebb prózai művek is születtek. Pár éve elhatároztam, hogy egybegyűjtöm őket.  A munka utolsó harmadának kezdetén járok, eddig 1500-hoz közeli oldalnyi írást vittem be a számítógépbe. A monstrumot feldaraboltam „kötetekre”, név szerint: „Lapra szerelt gondolatok”, „Versek”, „Köszöntők”, „Tréfás versek”, „Gyermekversek”, „Dalszövegek” és „Egyéb”. Elsőként az ún. „komoly” verseket akartam rendezett formában előállítani. E munka eredményeként készült el az a gyűjtemény, amelyből néhány újabb verset idén nyáron beküldtem az Irodalmi Rádió „Így születik a vers 2020” pályázatára. Szépirodalmi pályázatra korábban nem jelentkeztem, egyéb kezdeményezéseim sem voltak, szépirodalmi publikációim nincsenek.

Bemutatkozásnak ennyi talán elegendő is.  Beszéljenek majd a versek, ha tudnak, ha nem, akkor különösen indokolt, hogy magam is csendben maradjak.

LECTORI SALUTEM!

RENDHAGYÓ BEMUTATKOZÁS

(1)

Ha a bemutatkozásnál
A megszokott formát bontjuk
Ki vagyok – rímekbe szedtem
De én s a vers másként mondjuk.

Mert mit szándék szerint írok
Átszínezi ő, s hatalmam
Nincs rászólni: „Félrecsúszott,
Mást mutat, mint én akartam.”

Versem az, ki fülbe súgja
Amiről hallgatnék nagyot
Adatot én írok bele –
Ő sejteti, milyen vagyok.

Milyen vagyok igazából
Ha nincs módom mentegetni
És fényezni magam kissé…
Lehet smink nélkül szeretni?

(2)

Vallomás: nem vagyok költő
Pláne, szabadalmaztatott
Magam-adta titulusom
„Versgyári szakalkalmazott”.

Az is csak mint fiktív üzem
Virtuális szakmunkása
Ki rímeket szerel össze
Eddig terjed szaktudása.

(3)

Itt egy percre elterelem
Versem eddigi medréből
„Nem foglalt-e a versgyár szó?”
Nézem és szemem megrémül

Bizony, foglalt, Lackfi Mester
Alapította e gyárat
Ettől kezdve, ha leírom
Egyszerűen csak utánzat

Elsőbbségét tiszteletben
Tartom, de az igazságnak
Megfelel, hogy kisgyerekként
Lerajzoltam egy versgyárat

A rajz elég borzasztó volt
Koromat is számba véve
Talán a versek sem jobbak
S ez sem, írom, de már félve

Sajátnak hitt gondolatom
Alig más, mint egy idézet
Vajon van-e ilyen, s mennyi
Hány csapdával vár a végzet?

Pedig senkitől sem csennék
Szándékosan vers-részletet
Nem csak azért, mert nem szabad
Én úgy vélem, nem is lehet

Versem élvezetből írom
S csak saját adhat örömet.
Viszont joggal érheti vád
Mű-ismereti körömet.

Így aztán, ha hibát vétek
Talán nem lesz éles vita
Tudnotok kell, mi okozta:
Nem jellem-, műveltség-hiba

(4)

Amúgy meg közgazdász volnék
Ám közgáz vénám fejletlen
Mindig jobban érdekelt, hogy
Mi lakozik a lelkekben.

De gazdásznak képeztek ki
Így hát a szakmámnak éltem
Örültem, mert humán része
Fogott újra, s újra kézen.

Pályám első harmadában
A béreket szabályoztam
Persze, kisinasi szinten
Körmöltem, nem határoztam.

S jött a nyugdíjrendszer–téma
Nagy szakmai izgalom volt
Talán én is építettem
S mit tettem, sohasem rombolt.

Lett egy könyv is, melyben bízom
Nem csak álom?! Rámeredek:
Tankönyv az, mit írni vágytam
Benne nyugdíjismeretek.

(5)

Minap csak, hogy fogadtak, mint
A főosztály Benjáminját:
„Tudd meg szakmád csínját–bínját!”
Most? Érzem doyen kínját.

Nem ment meg a sürgölődés
A nyugdíjas téma körül:
Az lettem, ki szabadságnak
Örül, aztán könnyet törül

Hatvannyolc éves vagyok már
Duplája Nagy-Költő kornak
És néggyel még fölötte is
Akár „When I’m Sixty-Four”-nak

Szerencsém: grafomán vagyok
Bajokra jó ír az írás
Szavak, ritmus, rímek, ragok
Úgy üdít fel, mint semmi más.

Hatvan éve, hogy művelem
De nem én formálok verset
Azok formálnak át engem.
S nem én birtoklom a nyelvet

Anyanyelvem ural engem
(Angol csavarja „megjár”-ra)
Minden érzést, gondolatot
Ő mond ki, lelkemben járva.

(6)

Jobb sorsra méltó Olvasóm
Megtudtad hát, ki is vagyok?!
Mit kaptál csapongó verstől?
Félek, semmit, csak űrt hagyott

Mégis írok, mert írnom kell
Sorsom? Megmentőm? Végzetem?
Kérlek, nézzétek el! – versem
Súlypontja ez a kérelem.