Ahogy első osztályos kislányként megtanultam olvasni, onnantól kezdve minden a könyvek körül forgott. Általuk ezernyi világba csöppentem, amelyek végtelen titkokat és kalandokat rejtettek. Az idő múlásával ez a vonzalom egyre csak mélyült. Ha nem szereztem új könyvet, újra olvastam régieket. Tizedszerre is, ha úgy adódott.
Amióta az eszemet tudom, mindig máshol jártak a gondolataim. Történeteket szőttem, világokat alkottam, különböző életekről fantáziáltam. Imádtam unatkozni! Ilyenkor burkolódzhattam igazán a részletekbe, és csiszolhattam tökéletesre a meséimet.
Középiskolásként ragadtam először tollat: egy spirálfüzet lett a legnagyobb bizalmasom. Első történeteimet a tanítási órák alatt írtam, leginkább barátaim szórakoztatására, de azonnal éreztem, hogy ez az, ami igazán örömet okoz.
Úgy éreztem azonban, hogy évekre van még szükségem. Rengeteget kell látnom, tapasztalnom az életből ahhoz, hogy úgy írjak, ahogyan azt olvasóként is szeretném.
Elteltek az évek, láttam, tapasztaltam. Családot alapítottam, gyermekeim lettek, visszavonhatatlanul felnőttem. A történetek azonban a mai napig szövődnek a fejemben, és alig várom, hogy másokat is ismeretlen világokba, új életekbe repítsek általuk.