-
Fekete Virág
Bemutatkozás :
Jakkel Sándorné, Fekete Virág vagyok. Miskolcon születtem 1956. 05. 03-án.
Születésem óta itt élek. Szeretem ezt a várost. "Nevét is virágát is tudom."
Először is szeretnék köszönetet mondani a lehetőségért, hogy az alkotóközösség tagja lehetek. Szívből örülök, mert az első irodalmi sikeremet is az Irodalmi Rádiónak
köszönhetem. Mióta megtanultam olvasni és írni azóta ez a kedvenc hobbim.
Mindig óriási vágyat éreztem magamban az írás iránt, ezért a 2000-es évek elején részt vettem egy újságíró és írói tanfolyamon is, hogy az írás rejtelmeit jobban elsajátítsam. Az írói alkotásaim valahogy mégsem sikerültek, a kukában végezte mind. Mostanában viszont megérintett egy történet, aminek hatására ismét írni kezdtem. Novellát is küldtem pályázati felhívásra. Jelenleg is dolgozom egy könyvemen. Úgy gondolom soha nem késő elkezdeni azzal foglalkozni, ami ennyire közel áll az ember szívéhez.
Nekem az írás a szenvedélyem.