User banner image
User avatar
  • Gurzó Györgyné

Bemutatkozás :
A nevem Gurzó Györgyné, született Laczkó Hajnalka Ágnes. A békési szülőotthonban láttam meg a napvilágot 1958. március 7-én, kései, már nem is várt gyermekként, a szüleim nagy örömére. Édesapám telekkönyvi előadó volt, az édesanyám a családunkról gondoskodott. Büszke vagyok erdélyi gyökereimre, székely származásomra, hiszen az anyukám Temesváron, az apukám Brassón született. A mentalitásuk, életfelfogásuk bennem is ott van. Az irodalmi érdeklődésemet az édesanyámnak köszönhetem, aki már 5 évesen beíratott a helyi könyvtárba. Ezt csak megerősítették kiváló magyar tanáraim. Az írogatást még gimnazista koromban kezdtem el, mint annyian. Ezek még csak olyan kezdemények voltak csupán. Komolyabban, csak 1995- ben kezdtem el írni, a helyi újságba (Békési Újság), mely nem fizetett munkát jelent, valamennyien lokálpatriotizmusból írjuk. Eleinte csak alkalmanként, majd rendszeresen írtam cikkeket a város életéről. Jelenleg is a lap munkatársa vagyok önálló rovattal, melyben a helyieknek mutatom be interjúkban a köztünk élő embereket. A szépirodalom szeretetét máig megőriztem és jobbára a lap Kalendáriumában jelentek meg verseim, novelláim, 2006-tól napjainkig. . A civil foglalkozásom 40 éven át a pedagógusi hivatás volt, melyből több, mint 39 évet ugyanazon iskolában töltöttem le. Bár tanítói végzettséggel rendelkezem, az utolsó néhány évben a felsőtagozaton volt rám szükség, így volt szerencsém több tárgyat is tanítani helyettesként, mint matematika, kémia, történelem, magyar, testnevelés, stb. Az utolsó aktív évemben sikeresen elballagtattam és beiskoláztam egy nyolcadik osztályt is. A hivatásom gyakorlását a hétköznapokban is folytatom, nevelni bárhol lehet, és az irodalom szeretete, művelése is megmarad bennem, míg élek. Ez ad erőt a mindennapok elviselésére, mivel a páromat elvesztettem 2019-ben, valamint a családom. Két gyermekem György (47 éves) és családja, Katalin, s az unokám Ákos (16 éves), valamint Ágnes lányom szeretete a támaszom az életemben.
Eredményeim: Az első komolyabb sikert a "Mosoly Egyesület” pályázatán értem el, egy novella trilógiával 2016-ban. Ez adta a erőt arra, hogy további pályázatokon mérettessem meg magam. Bekerültem 2021-ben a legjobb amatőr novellistái közé a ,,Holdfénytánc című kötetbe A Szem című novellámmal. A 2022-es ,,Szárnypróbálgatók”-ban megjelent ,,Életre ítélve" c. novellám ezüst minősítést kapott, a 2023-asban ,,Lábnyom a homokban” c. novellám arany minősítést kapott, míg a szintén a kötetben szereplő verseim (Nyársirató, Őszi dallamok)különdíjas lett. A Marsbook kiadó "Létvágytalanság” című pályázatán is sikerrel szerepeltem 2022-ben a "Reményvirág” c. versemmel, majd a 2024-es "Fényvesztve” című antológiás kötetbe is bekerült az "Éber álom” c. versem.
Megosztás
Megosztás