

-
Kapusi Edit
Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője.
A nevem Kapusi Edit.1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is élek már több mint 30 éve. Két nagy fiam van. Az idősebbik fiam Máté, ő 29 éves, és ugyan azon a napon született, mint én. A másik gyerekem 21 éves. Az ő neve Soma.Saját vállalkozásba kezdtem, mellette pedig sok egyéb dologgal is foglalkozok. Nagy kihívás megfelelni és megállni becsületesen a helyem mint anya és dolgozó nő. Néha úgy érzem, nem is fog menni. De mindig kapok valahonnan egy lökést, egy kis energiát, amitől megint minden vissza áll a normális kerékvágásba. Egy darabig. Viszont az életszeretetemet, a jóságos világba vetett hitemet, azt nem tudja elrontani senki és semmi! Hitvallásom szerint, csak az tud élni, aki élni tud! Mindent kipróbálok, mindent meg akarok tapasztalni és folyamatosan tanulok. Szeretném, ha az engem körül vevő embereknek is át tudnám adni mindazt, amit már átéltem és megtapasztaltam. Azért, hogy ezáltal ők is érdemesnek tartsák magukat arra, hogy az életnél nincs nagyobb kincs a világon! A versírással már kamasz koromban megpróbálkoztam, kisebb-nagyobb sikerekkel. Egyik versem meg is jelent hajdanán a Debreceni Napló napilapban. Időnként, ha valami nagy trauma ér vagy épp nagy öröm, elfog a vágy, hogy le is írjam, ami bennem van. Születnek jó és nem annyira jó versek, de mindegyikre nagyon büszke vagyok, mert az enyémek. Néha hosszú időre elmaradnak az írások, mert vagy nincs időm, vagy épp nincs meg az ihlet, a motiváció. Egy jó ideje viszont már folyamatosan írok, mert sajnos adatik hozzá téma rendesen. És hát nagyon szeretem csinálni! Jól esik a lelkemnek, ha kiírom magamból azt, ami annyira ki akar jönni. Nincsenek stílusok, amiket követek. Egyszerűen csak: Egy kis Editnek szoktam nevezni a végeredményt. Az életem folyása adja a legtöbb témát az alkotásaimhoz. Keserű és fájdalmas események zajlottak az utóbbi időben a családomban, így sok szomorú verset írtam, de az, hogy kiírtam magamból, gyógyította is a lelkemet. Ám ettől függetlenül, az én arcomra az évekkel ezelőtt felfestett nevetős smiley soha nem lesz szomorú! Szeretném, hogy mások is olvassák és főleg, hogy szeressék a verseimet, mert én nagyon nagy szeretettel adom ki magamból az érzéseimet. És nagyon örülnék, ha megoszthatnám ezt mindenkivel! A hit csodákra képes!
A hit csodákra képes!És én ezt tudom! Ettől erős leszek!Nem győzhet le senki! Mesés dolgokat tehetek meg!Egyetlen életem van. Mikor megszülettem, ezt már tudtam.Ezért mindent egyszerre akarok! Amíg még itt vagyok.Itt a mostban. Azt, hogy vannak szenvedéseim, hogy vannak hibáim,hogy lesznek küszködéseim és harcaim már elfogadtam.A rosszat, mit nekem szánt az ég, már nem vitatom.A nehézségeket, az egyenlőtlenségeket leküzdeni akarom!Nem hátrálni, nem elszaladni, inkább hidakat építeni!Hidakat a jó és rossz közé, hogy legyenek utak!Hogy mindig legyen választás! Hogy tudjam, mi a jó és mi a rossz irány! Tanulni akarok! És tanítani másokat! Addig, míg lehet!