User banner image
User avatar
  • Lászlóné Háló Erzsébet

Bemutatkozás :
Születtem 1947-ben Kapuváron. Itt jártam általános iskolába, majd középiskolába.
Szorgalmas, jó tanuló diák voltam.

Az a közösség, melynek én is a tagjai közé tartoztam, idejében megtanította, hogy „jól csak a szívével lát az ember”.
Sokat olvastam, tagja voltam a színjátszó körnek, mindkét iskolában én voltam az állandó versmondó.

Felsőbb iskoláim: népművelés – könyvtár, történelem és magyar szak.

Általános iskolában tanítottam egy alföldi faluban miniszteri kitüntetéssel.

A boldog békeidőnek akkor lett vége, amikor a férjem beteg lett.
A gyógyíthatatlan, visszafordíthatatlan diagnózis, alzheimer-kór, amely 12 évig tartott.
A fájdalmat, a keserűséget, a tehetetlenséget éjszakánként írtam le, amely olyan volt, mint egy terápia, amitől könnyebb lett minden.
Kezdetben csak magamnak, később már azért is, hogy a rászorulóknak segíteni tudjak.
Sok könnyel született a „Tükör által torzítva” /172 oldal/ című írásom, amely arra vár, hogy valaki felkarolja és eljusson mindazokhoz, akik hasonló körülmények között ápolják a szeretett hozzátartozót.
Sajnos az alzheimer-kór nem válogat. Nem számít a bőrszín, az iskolázottság, a hovatartozás, kíméletlenül lecsap.
Nem tudják még gyógyítani, a betegek száma pedig egyre nő.

A férjem halála után előadásokat tartottam a témában, de ez kevés!
Az egyik barátnőm, aki szintén írogat, arra biztatott, hogy a meglévő anyagot szűkítsem le és adjam be az „Életmese Pályázat”-ra. A novella bekerült 17 oldallal az antológiába. /2024/

Hálás vagyok, hogy egy másik novellát „Az erdő titkai” címmel az Irodalmi Rádió is kiválasztott.
Nagyon örültem, amikor elolvastam, hogy meghívtak az állandó szerzők sorába.
Úgy érzem, ezzel kaptam egy lehetőséget, hogy a hátralévő évek ne az elmúlásról, hanem az élet igenléséről szóljanak.
Megosztás
Megosztás