-
Lovász Petra
Bemutatkozás :
2002-ben születtem Egerben. Már egészen kicsi korom óta érdekel az irodalom. Általános iskolában az iskolaújság alapító tagja és főszerkesztője voltam. Gimnáziumi tanulmányaimat humán tagozaton folytattam. Jelenleg a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója vagyok.
2022. novemberében, 20 éves koromban jelent meg az első ijfúsági regényem „Szünidő a nagyinál” címmel a Holnap Magazin gondozásában. Emellett számos irodalmi pályázaton is részt vettem. Verseim és novelláim többször lettek díjazottak, antológiában is olvashatóak (pl. „Szárnypróbálgatók 2023”, „Tengernyi álom”, „Ami a szívemet nyomja”).