-
Raab Erzsi
Bemutatkozás :
Választott írói álnevem Raab Erzsi. Felváltva élek vidéken és Budapest közelében. Magyar nyelv és irodalom tanárként dolgoztam sokáig. Írásaim közül jó néhány már az 1980-as évek közepén megjelent a Tiszatáj, Mozgó Világ, Új Tükör, Tekintet folyóiratokban. 2015 óta foglalkozom újra írással. Hat évig nem is kerestem a megjelenés újbóli lehetőségét sem, hogy e szándék ne befolyásolhasson a hogyan és mit írni kérdéskörében. Eddig nyolc regénynél tartok, dolgozom a kilencediken. Novellák, regényrészletek jelentek meg tőlem az elmúlt három évben antológiákban, online felületeken. 2022 májusában Love veletek címmel megjelent az első regényem a Holnap Magazin Kiadó gondozásában. Majd 2023 őszén A Hold távolsága szintén. Közérdeklődésre számot tartó a témája és a mondanivalója. Igazán büszke vagyok rá, hogy könyvem kiadását két település; Budakalász és Szentgotthárd város önkormányzata támogatta. Egyszerű vidéki emberekről szól, a rég elporladt kilencszázhatvanas-hetvenes években, és olyan küzdelmekről, ahol a kiszolgáltatott szereplők a viszontagságokat csendben elszenvedik. Egy lányka beszéli el a történet, aki a felnőttek sorsa miatt aggódik, miközben a boldogságról szüntelen álmodozik. Szerelmi szála is van a regénynek, és persze kalandos helyzetek, mindez egy 21. századi felnőtt szemszögéből láttatva. A rossz dolgok ellenére életörömmel bemutatva azt a régi világot.
Több jól sikerült könyvbemutatót is tartottam különböző helyeken.
2024 karácsonya előtt idős embereket ellátó otthonoknak, kluboknak ajándékoztam nagy számban a könyveimből.
Történeteimben különösen szeretem ábrázolni a vidéken élő embereket, az iskolákat, tanárokat és diákokat. Remélem, a megszokottól eltérő látásmóddal és formában teszem ezt. Személyes élményeket, mint megkerülhetetlent beleolvasztva.
Írói eszményeim: Márai Sándor, Milan Kundera.
Talán nemcsak rólam szólnak az alkotásaim, mások sorsát is képesek magukba fogadni, a fantáziám társaságában.
Nagy öröm számomra, hogy 2025-től az Irodalmi Rádió alkotóközésségébe fogadott .

Telefonszám: :
06709849834