-
Schleier Bettina
Bemutatkozás :
Az olvasást a Harry Potter köteteknek köszönhetően szerettem meg. Máig nagyon jó érzés visszagondolnom arra, hogy együtt nőttem fel a szereplőkkel. Ez a világ pedig már kiskoromban olyan inspirációt adott nekem, hogy elkezdtem történeteket kitalálni. Első próbálkozásaim jobbára fantasyk voltak. Később aztán ahogy egyre többféle műfajban olvastam, másfajta történeteket is írtam. Mostanra a romantikus, történelmi hátterű novellák és regények váltak a kedvenceimmé.
Húszas éveim elejétől – immár jó tíz éve – kezdtem el „komolyabban” foglalkozni az írással. Jelentkeztem novellapályázatokra, amiknek köszönhetően több antológiában megjelentek történeteim.
Számomra az írás kikapcsolódási forma, terápia, önismeret és egy olyan dolog, ami felszabadít és jó érzésekkel tölt el. Bízom benne, hogy akik olvassák a soraim, szintén átélhetnek valami hasonlót.
Antológiákban megjelent novelláim:
• Állóháború: Az igazi főnix
• Szeretemváros: Magam felé vezetlek
• Élni nélküle: Tiszta, fehér lap
• S(z)ó, bors, paprika (Tél): Új ízek a konyhában
• S(z)ó, bors, paprika (Nyár): Nyári emlékek illata
• 100 mini történet: Papírember
• Kedves: Családtörténet képekben
• Erdei pad: Titkos hely a kis tisztáson
• Az igaz szerelem (e-könyv): Begurult az életembe
• Télvíz idején: Az új családtag
• Lélekmenhely (e-könyv): Becky és a szomszéd srác