Bencének hívnak és természetesen nagyon szeretek írni. Ez a cselekvés számomra nem menekülés, hanem jelenlét. Amikor írok, akkor figyelek. A világ zaját ugyanúgy hallom, de közben képes vagyok észrevenni az apróságokat, amik mellett máskor elsietnék, vagy nem szentelnék nekik elég figyelmet. Egy gondolat éle, egy félmondat árnyalata, vagy egy hangulat nyers ereje, ami csak egyetlen percig létezik, de az ötlet már meg is született bennem. Ezt az érzést próbálom megőrizni a szövegeimben, mert így igazán a sajátomnak érzem. Létezik-e jobb és őszintébb magyarázata egy ember elméjének, mint a gondolatai, melyeket egymás mellé illesztett szavak útján közvetít?