-
Szabó-Vincz Dóra
Bemutatkozás :
Szabó-Vincz Dóri vagyok az Irodalmi Rádió szerzője. Emellett anya, feleség, író, biológus, táncos és út-kereső.
Gyerekkorom óta szenvedélyem az írás, amiben tizenéves koromban megteremtettem a számomra ideális világot. Azóta felnőttem, tapasztalatokkal gazdagodtam, belemélyedtem az önismeret és pszichológia világába. Szenvedélyesen kutatom az emberi sorsok mögött húzódó okokat, összefüggéseket, emellett igyekszem a saját házasságomban is úgy élni, hogy minél jobban megértsük egymás cselekedeteit, segítsük egymás útját és támogassuk a másikat a nehézségekben. Én is, ugyanúgy, mint sokan, küzdök a démonjaimmal, amik hol maguk alá temetnek, hol felül emelkedek rajtuk. Néha megnyerek egy csatát, néha elbukok, de fel sosem adom a harcot. Az írásaimmal az a célom, hogy az emberek lássák, nincsenek egyedül a problémáikkal. Sokan küzdenek szorongással, néznek szembe félelmekkel nap mint nap, titkolnak olyan dolgokat, amikről azt hiszik, a környezetük nem értené meg. Én is egy vagyok közülük. A történeteimmel szeretném megmutatni az olvasóknak, hogy adott élethelyzetből igenis van kiút – amihez lehet, hogy kemény, kitartó munka szükséges, de a végén igenis megéri!