-
T. Igor Csaba
Bemutatkozás :
1946-ban születtem, Marosvásárhelyen. Azonban a család nem sokkal azután Nagyváradra költözött, mivel apám ott kapott munkahelyet.
De vissza-visszatértem Marosvásárhelyre, például az egyetem elvégzése céljából.
Utána negyvenkét évig mint orvos tevékenykedtem.
Bár az írást nagyjából negyven évig szüneteltettem, a végén annyi élmény és a betegek által elmesélt történet gyűlt össze, hogy bűn lett volna legalább az érdekesebbeket meg nem írni.
Választottam (készítettem) a nevemből egy anagrammát (az ékezetek lehagyásával) és mivel a kétféle foglalkozást nem akartam összekeverni, azóta is T. Igor Csaba néven írok. Pedig azóta különböző és főleg nem tőlem függő okok miatt a nyugdíjaztatást választottam a kollégák mérsékelt örömére és a páciensek bizonyos ideig tartó bánatára.
Azóta jól megszoktam az írói nevemet. És megint a szülővárosomban élek.