Egy Mohács melletti kis faluban élek közel a Dunához és a Duna-Dráva Nemzeti Park területéhez. A természet közelsége nem csupán inspiráció, hanem belső mérce is számomra. Gyermekkorom óta foglalkoztat a szavak rendje és felelőssége: miként formálja a kimondott szó az ember belső világát és hogyan válhat a csend is jelentéshordozóvá.
Verseim középpontjában az emberi tartás, az önazonosság és a hűség áll — önmagunkhoz, egymáshoz, a vállalt értékekhez. A természet képei nálam nem díszletek, hanem erkölcsi tájékozódási pontok. A szeretet nem birtokló erőként jelenik meg, hanem szabad, elengedni tudó jelenlétként. Foglalkoztat a gyógyulás folyamata, a belső rendteremtés, valamint a női létezés tudatos, felelősségteljes megélése.
Az írás számomra egyfajta terápia és számvetés: tisztulás, önvizsgálat és belső egyenesbe állás. Nem bizonyítani szeretnék vele, hanem igaz maradni — csendben, következetesen.
Örömmel csatlakozom az alkotói közösséghez, ahol a szó érték és felelősség.