A színházi világnap alkalmából idén is odaítélték a pályakezdő tehetségek elismerésére létrehozott Soós Imre-díjat, amit Lőrincz Nikol, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja, az Irodalmi Rádió egyik első előadója kapott meg.
Szerkesztőségünk ezúton is gratulál egykori előadójának további sikereket kívánva!
A hírt Benkő Zsuzsanna osztotta meg, kinek színészi pályája szintén Miskolcról indult, s jelenleg a zalaegerszegi Griff Bábszínház tagja.
A művésznő előtt egy 10 éves hangfelvételellel tisztelgünk, ahol Bognár Stefánia szerzőnk Csóva-lánc című szonettkoszorúját olvasta fel Simonffy Adriennel együtt, aki szintén szép karriert befutva évek óta a Miskolci Nemzeti Színház művésze. A szonettkoszorú mesterszonettje tehát – előadja: Lőrincz Nikol, visszhang: Simonfi Adrienn
Csak test építhet újabb testeket,
Azért szemünkben ott a villanás,
Csillag-habot hint szikra-kézfogás,
S egy vonzalom dönt életek felett.
– Én mennyi mindent mondanék neked,
Amit nem érthet senki-senki más! –
Már ultrahangon szól a vallomás:
– Olvaszd magadba ájult lelkemet! –
Aztán beindul köznap-gépezet,
A drámák súlya néha oktalan,
Sok-sok kibic a karzaton liheg.
Egy üstökös imája kortalan,
Bár gond és munka lustán lépeget,
Ő csóvát fest az égre boldogan…
A teljes szonettkoszorú meghallgatható Bognár Stefánia egyik korábbi rádiós oldalán:
https://www.irodalmiradio.hu/bognarstefania.html
Az esemény kapcsán illendő megemlékeznünk a fent említett színésznők, Lőrincz Nikol, Benkő Zsuzsanna, Simonfi Adrienn egyik első és pályájukat megindító mesteréről, Szép Lászlóról, aki így fogalmazta meg tanácsát a fiatal színészeknek:
Ezt csak egyféle elkötelezet módon lehet csinálni. Szeretni kell a színjátszát! Szeretni kell a színpadot!
a felvétel a 6. másodpercnél indul
Gratulálunk tehát Lőrincz Nikolnak és további síkereket kívánunk a színpadon úgy, mint a magánéletben is!
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn
Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.