GYERMEKNAP
Csodálkozik Aprófalva
összes apraja és nagyja.
Egy éj alatt tündérkezek
varázslattal díszítettek.
.
Csillog-villog minden porta;
szivárvány jut ablakokra,
kis kertekben a gyümölcsfák
szirmaikat kibontották.
.
Virágba borult a mező,
megélénkült már az erdő,
mint akik összebeszéltek,
felcsendül a madárének.
.
Ébredező gyermekeket
dal köszönti ezen reggel.
Gyermeknap van, ünnepeljünk
vidámságban velük együtt!
.
Kis állatok az erdőből
félénken, de mind előjön.
Apró kezek etetgetik,
simogatják, becézgetik.
.
Nyulak, őzek, mosómedvék
keresik gyermekek kedvét.
Csupa móka, csupa derű,
ez a nap a legnagyszerűbb!
.
Budapest, 2017. május 23.
- Moravetz Edith
Author: B. Moravetz Edith
B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...
