Gyermekvilág 2017. – eredményhirdetés

Az Irodalmi Rádió szerkesztősége 2017. május 28-án, gyermeknapon rendezte meg a „Gyermekvilág 2017.” című pályázatának eredményhirdetését a Csokonai Kulturális és Sportközpont gyermeknapi rendezvényén, Budapesten, a Budai II. László Stadion épületében.

A rendezvényen bemutattuk a pályázatra beérkezett szépirodalmi és képzőművészeti alkotások válogatásából készített kiadványunkat, ami szintén a „Gyermekvilág 2017.” címet kapta, jutalmaztuk a rendezvényen megjelent sikeresen szerepelt és helyezett alkotókat, valamint felolvastunk az alkotásokból.

A rendezvény előadói: Zsoldos Adrienn, Hartmann Gerda és Taskó Mária Zsuzsanna

Négy kategóriában hirdettünk eredményt:
18 év alatti verselők
18 év feletti verselők
prózaírók
képzőművészek

(Cikksorozatunkban a kategóriák címére kattintva elolvashatók a helyezett alkotások és megtekinthetők a rendezvényen készített további fotók.)

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Szívből gratulálok minden résztvevőnek, és minden díjazottnak! Kívánok további sikereket, sok örömet a munkájukban, és szép elismeréseket, hiszen ezek röpítenek tovább mindenkit, aki tollat ragad!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ah, ha lajhár lehetnék!

Úgy éreztem, menten lajhárrá változom. Egyre halogattam a házimunkát, vészesen összegyűlt minden. Nem tudtam már hová bújni. Mindenhol az elódázott feladatok leselkedtek rám. Mihez kezdhetnék?

Teljes bejegyzés »

Törékeny

A halál szele megsimított. Bekúszott a kulcslyukon. Szele apró nyomott hagyott. Lelkem egyik leghátsó Szobájában, egy apró polcon. Kinyitott egy ablakot, Melyen kihajolok, És a

Teljes bejegyzés »

Megjelent!

A napokban megkaptam a kiadótól (Novum Publishing) a „Félálom blues” című verseskötetem szerzői példányait. A hozzám közel állók a következő napokban-hetekben megkapják dedikált tiszteletpéldányaikat. A

Teljes bejegyzés »

Örök

Tűz rám a koradéli nap, fényébe merülök. Perzsel, szinte éget, mégis, jó, ahogy itt ülök.   Nem mozdulnak a levelek. Lelkedbe révedek.   Megáll az

Teljes bejegyzés »

Ott voltam

Ott voltam a zöld leveleken, zizzenő fűben, havas hegyen, hullámfodrokon, tengereken, sziklaszirtek letöredezett sötétlő repedéseiben, őzek szelíd barna szemében, hajfürtön játszadozó szélben, éjszaka hömpölygő medrében,

Teljes bejegyzés »

Nem zuhanok

Vonjatok fénybe, reményt égő hajnalok, magamban lelkemig ható tőrt forgatok. Elborít a folyam, a sodró tengerár, s nem tudhatom, hogy rám a túlparton mi vár.

Teljes bejegyzés »