Rózsa Iván: A titok
A titokzatos ember különleges: sokan akarják megfejteni a titkát. Ahogy a lámpafény vonzza éjjel az egyes rovarokat, úgy vonzza magához a titok a kíváncsiakat. Bár sokan mások, a gyávák, éppen a titokzatosságtól félnek… Hiszen látják, ahogy a rovarok megégnek a forró lámpától, vagy elszédülnek a lámpafénytől.
A titokzatos ember erős, és általában ő maga is keresi titokzatos emberek társaságát: ők legalább nem unalmasak… Nem könnyen kiismerhetők; ellentétben azokkal, akiknél előre tudni: mit fognak mondani, cselekedni. A titokzatos ember többnyire megőrzi a titkát, s úgy él titokzatos emberek között, hogy amazok titkát sem háborgatja. A titok maradjon misztérium!
De egy szint elérése után már elárulhatod a titkodat, hiszen ez már a múlté. „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” A titkot, mely még az után is megfejtésre vár, hogy elmondtad. Sokan még ekkor sem értik titkod lényegét…
Igen, bizonyos szint, kor és erő elérése után kitárulkozhatsz nyugodtan a világ előtt. És a titkod az lesz, hogy kiszámíthatatlan vagy, de nem szeszélyes. A titkod most már mindig a jövő titka lesz. Senki sem tudja előre, hogy a régi titkaid után, mitől leszel újra, továbbra is, titokzatos. Azért és attól, hogy senki sem tudja, mit fogsz tenni a következő pillanatban; csak azt, hogy valami titokzatosat, különlegesen jót. De jót!
Régi titkaid megfejtése után, rögtön új titkaid fürkészésére gyűlhetnek a kíváncsiskodók. Ha vannak még… Akik meg félnek tőled, még nagyobb távolságot kívánnak tartani tőled. Jobb nekik a kisebb erőfeszítést igénylő, biztos nyugalom; no meg unalom… Jó a megszokott… Együnk továbbra is jól bevált kajákat, minek kipróbálni különlegességeket!
Igen, mert ha kísérletezel, esetleg kudarc is érhet. No, nem lenne nagy tragédia, ha mondjuk, pizza-szeletet eszel, s nem ízlik, kidobtál az ablakon maximum 250-300 forintot. De legalább nincs hiányérzeted. Ha viszont rájössz, hogy a pizza a te ízérzetedbe tartozik, rákapsz a pizzák sokaságának világára.
De pizzát már majdnem mindenki kóstolt élete során. Meg gíroszt is. Kivéve a nagyon gyáva tökéletleneket. Kevesebben mernek az étlap első olvasására azonnal dönteni, például így: „Hubertusban úszó, flambírozandó vaddisznó szeleteket kérek, szalvétagombóccal vagy hercegnő burgonyával!”
Aki még pizzát sem evett, pedig lenne rá pénze, valószínűleg olyan emberrel él együtt, akinek szintén nincs igénye a pizza kipróbálására. És lehet, hogy jól el is vannak egymással! Nézik a tévét, nem utaznak sehová, nincsenek titkaik egymás előtt, mert sohasem volt és lesz titkuk, nem titokzatosak.
A gondok akkor kezdődnek, ha egy különleges ember él együtt egy átlagos gyávával. Ez a lehető legritkábban fordul elő; hiszen a titokzatos ember titokzatos társat keres, a gyáva viszont fél a szokatlantól. Ha a sors bizarr szeszélye folytán ez mégis így alakul, ez maga lehet a pokol! Mindkettőnek…
Ilyenkor az lenne az egyetlen megoldás, ha rögtön véget vetnek e gyötrelemnek. Hacsak nincs egy titokzatos ok, amit senki sem tud, ami összekényszeríti őket. Ezt a titkot persze a kíváncsi kívülállók szeretnék megfejteni. És próbálkoznak is különleges emberek a különleges embernél, őt keresve. A gyávát a kutya sem bántja, hiszen a többi gyáva is fél a rejtélytől, a titoktól.
Titok persze maga az élet: mi végre jöttünk a világra?! Az élet egyben veszélyes üzem is, s általában nem kapunk érte veszélyességi pótlékot… A veszélyeket messze kerüli a gyáva, és tapasztalatlan marad. A veszély is titokzatos, így vonzza a különleges embert, de egy idő után nem feltétlenül. Bizonyos kor elérése után már lehiggad: legyőzött már sok akadályt, túlélt már sok veszélyes helyzetet, így nem keresi öncélúan ezeket tovább.
Bölcs, tapasztalt emberként talán a legveszélyesebb a hatalom számára. Sokkal veszélyesebb, mint egy lázadozó, hebrencs ifjonc. A hatalom minősége ettől függ: elismeri-e pozitívnak a különlegességet, illetve mennyire tolerálja azt?! Vagy csupán arctalan tömegnek, birkának tekinti a népet?! Minél primitívebbek a hatalmon lévők, annál inkább nyájként, csordaként terelgetnék az embereket; kiszűrve az átlagtól eltérő renitenseket. Pedig, mi emberek, akik még azok maradtunk: gondolkodunk, tehát vagyunk! És nem birkák vagy marhák vagyunk!
Budakalász, 2018. augusztus 21-22.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...