1.
Víz fölött, víz alatt
ezerféle élet,
rejt szárnyast és halat
s ésszel fel sem éred,
hogy’ lehet ily színes
a nádas, a lápos,
némán is beszédes
ez a vízi-város.
2.
Amott bakcsó búsul
korhadt karón árván,
szemed ejti túszul
lenyűgöző látvány,
körötte, mint mező
békalencse-préri,
hátrább lengedező
gyékényes a régi.
3.
Fekete kabátban
nyílt vizek kalóza,
fölöttébb hibátlan
kormoráni póza.
Fehér folt a kócsag,
vitorláit tárja
(újra itt lesz holnap)
Tisza-tó királya.
4
Fészkén a küszvágó
békésen üldögél,
süllőhínár-háló
s rence közt jól megél.
Sirályok és csérek
köröznek, lecsapnak,
vijjogásuk éled,
s szárnyuk int a Napnak.
5.
Hód a susnyákosban
nyílfű, virágkáka
között tán felbukkan,
de meg úgyse várna.
Törzsrágta fűz között
nagy szerencse volna,
egy kékbe öltözött
jégmadárnak volta.

Author: Török Nándor
Török Nándor az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2017. cím birtokosa. 1965-ben születtem, a felvidéki Lelesz községből származom. Gimnáziumi tanulmányaimat Nagykaposon és Selmecbányán végeztem. 1989-ben szereztem kertészmérnöki diplomát Budapesten. Azóta itt élek. Első verseimet az egyetemi évek alatt írtam, majd kb. 20 év szünet után, 2010-ben újra az írás felé fordultam. Elég későn kezdtem publikálni. Nyomtatásban 2015-től jelentek meg írásaim az Agria irodalmi folyóiratban, a Magyar Múzsában, a Napútban, a Hetedikben, a KisLantban, a Kaptárkövekben, a Régióban (Szlovákia) és számos antológiában. A különböző online irodalmi lapokban, pályázatokon is próbálok legjobb tudásom szerint jelen lenni. 2017-ben elnyertem az Irodalmi Rádió legjobb szerzője díjat és a Természet Poétája címet. Az OMLIT pályázatán Mécs Lászó Irodalmi Díj: 2.hely, Az Év verse: 2.hely 2018. OMLIT Igazgyöngy pályázat: 1.hely, Az utolsó olvasóért pályázat: 1.hely 2019-ben az IR pályázatán az Év mérnök költője pályázat 1.hely, a Természet Poétája pályázat: 2.hely A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Líra Különdíj, 2019. A Napút...