16 éves az Irodalmi Rádió – születésnapi ünnepség

Szerkesztőségünk fennállásának 16. évfordulóját ünnepelte 2019. február 2-án, Miskolcon, a Dűlő Étteremben és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

A rendezvényen két antológiát is bemutattunk. Az egyik a 2018-as éves összefoglaló kiadvány, ami Ész-szív összehangoló címmel jelent meg; a másik pedig 2018-as HAIKU-APEVA pályázataink eredményeként megszülető A Hold is velünk dalol című összeállítás.

 

Rendezvényünk adott otthont a 2018-as HAIKU pályázat eredményhirdetésének is, az est végén pedig négy díj is gazdára talált. Az Irodalmi Rádió legjobb szerzője díjat az alkotóközösségtől idén egy költő és egy prózaíró is átvehette. Próza kategóriában Szohner Gabriella, vers kategóriában pedig B. Mester Éva győzedelmeskedett.

B. Mester Éva bátyjával érkezett ünnepségünkre, így az átadást követő örömteli pillanatokat is együtt élték meg.
Szohner Gabriella díja, oklevele és ajándékcsomagja átadásra várva.

Idén először szépirodalmi életműdíjak átadására is sor került. Költészetük, valamint az Irodalmi Rádió életében betöltött szerepük elismeréseként Jeney András és Papp András számára adtunk át egy-egy életműdíjat.

Az összejövetelt szép számmal megtisztelték alkotóink. A további képeken visszaadunk néhány momentumot az ünnepi pillanatokból:

 

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Hírösszefoglaló – 2026. május 1.

Kedves Olvasóink! Az alábbi bejegyzésben számolunk be elmúlt másfél havi munkánk eredményeiről, legutóbb megjelent új könyveinkről, tavaszi pályázatunk végeredményéről, közzétett hanganyagainkról és videóinkról, ill. szeretettel

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szirmok

Rózsa Iván: Szirmok (hat haiku) szirmok hullanak Sakura ünnep után – ilyen az élet rügyből lesz szirom, embrióból nagy lakli – csodás a világ! tavasz

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bumeránghatás

Rózsa Iván: Bumeránghatás Az ausztrál bennszülötteknek kétféle bumerángjuk volt évezredek óta. A visszatérő bumerángot főként arra használták, hogy az adott területet feltérképezzék; és felriasszák, kicsalogassák

Teljes bejegyzés »