Ha

 Ó, hát mégis megtörtént.  Odalett.  Vége.  Nincs tovább.  Elment némán.  Elhagyott hűtlenül,  az idei nyár, az a csalfa.     Hiába volt a sok kérés,  Könyörgés.

Edit Szabó : Majd egyszer Majd egyszer nem látom kezed, majd egyszer elfelejtelek, tisztelet hiábavaló, bennem élt, de elkoptatott! Tán’ bennem lehet a hiba, „Ősz

Ragyognak éjjel. Ragyognak nappal. Hangjegyekkel gyógyítanak.   Égő dallamok Ritmusa gyullad. Akkordok tánca fullaszt.   Metálos fénypontok. Füstölő hangszerek. Szétáramló zene.   Nyári éjszakán felébresztik

Vannak napok, mikor létezni is oly nehéz, Csendben ülsz, merengsz, szemed csak a távolba néz. Nem kellenek már szavak, fájna megszólalni, Lelked csendben, reméled ez

Jambusaim bús bódulatával ringatom álomnyárba magam; messzimocorgó vágya vigasztal – szürcsölöm ízét ájtatosan.   Fogvacogó köd jégpizsamáját ölti magára márciusom; csalfa csodával szittya kavalkád kedvem